MIUTÁN SZEMEIM HÖLGYEMRE NÉZTEK,
SZENT TISZTELETTEL, ÉS TEKINTETÉTŐL
ÚJRASZÜLETTEK BIZTOSNAK, MERÉSZNEK
SZENT TISZTELETTEL, ÉS TEKINTETÉTŐL
ÚJRASZÜLETTEK BIZTOSNAK, MERÉSZNEK
ISTENI KOMÉDIA:
PARADICSOM
PARADICSOM
A Fáy Dezső által képviselt Paradicsom egyszerű és kevésbé népes kompozíciókat mutat be, mégis nagy alakokkal.
Nem soká bírtam; mégis oly kicsit sem,
hogy ne lássam, hogy ízzik, mint az olvadt
vas, mely tűzből jött, hogy ízzon s hevítsen.
Megkettőzött a nappal fénye, s oly vad
láng áradt, mintha Az, ki megtehette,
egét két nappal díszitette volna.
Szemeit az örök körökre vetve
merőn állt Beatrice; s én benéztem
az égtől elfordulva, e szemekbe.
S olyanná lettem fényüktől egészen
bensőmben, mint Glaukos a fű izére,
már tenger-istenné változni készen.
hogy ne lássam, hogy ízzik, mint az olvadt
vas, mely tűzből jött, hogy ízzon s hevítsen.
Megkettőzött a nappal fénye, s oly vad
láng áradt, mintha Az, ki megtehette,
egét két nappal díszitette volna.
Szemeit az örök körökre vetve
merőn állt Beatrice; s én benéztem
az égtől elfordulva, e szemekbe.
S olyanná lettem fényüktől egészen
bensőmben, mint Glaukos a fű izére,
már tenger-istenné változni készen.
(I, 13-21)
PIM- PKL'2014.3.28.
Óh szent Apollo! tégy ma, betetőzött
munkámig, oly edényévé erődnek,
milyenre szerelmes babérod őrzöd.
Elég volt páros Parnassus-tetődnek
egyike eddig - de két büszke halma
kell, hogy e játék homokján ma győzzek.
Lépj kebelembe és bizton sugallj ma!
mint rég, mikor tagjai hüvelyébül
kivonta Marsyast csodád hatalma.
munkámig, oly edényévé erődnek,
milyenre szerelmes babérod őrzöd.
Elég volt páros Parnassus-tetődnek
egyike eddig - de két büszke halma
kell, hogy e játék homokján ma győzzek.
Lépj kebelembe és bizton sugallj ma!
mint rég, mikor tagjai hüvelyébül
kivonta Marsyast csodád hatalma.
(I, 58-69)
Ének II-III
PKL 2014.3.29.
Óh, ti, kik apró csónakokban ültök,
s figyelni vágyva édes énekekre
hajóm után, mely zengve száll, röpültök,
jobb lesz, ha visszatértek révetekbe!
Ne szálljatok ki! mert majd elveszítvén
tán engem, elmaradtok tévelyegve...
Senkise szállt még más e vízre, mint én;
Minerva küld szelet, múzsák mutatnak
Göncölt, s Phoebus hajt, a rudat feszítvén.
(II, 1-9)
És ő: "Hogy mílyen tévedésbe ringasz,
előtted mindjárt láthatóan tünik föl
érvelésemből, ha feléd suhint az.
Sok fényt mutat nektek a nyolcadik kör,
melyek mind minőségben s mennyiségben
mások, s mindenik eltér mindeniktől.
Ha az ok csak a más-más sűrüségben
állna: egy volna az erő, elosztva
többé s kevésbbé s egyformán, az égben.
De kell, hogy mindig új erő okozza
az új hatást; és a te felfogásod
ez elvek százát egyetlenre fosztja.
(III, 61-72)
Én szűz valék és a Fátyol leánya
és ha jól kezdesz fürkészgetni nyomban,
nem rejt el új szépségem adománya
s Piccardát ismered meg alakomban,
aki más boldogok közt ideszánva
boldog vagyok leglassubb csillagomban.
(III, 46-51)
Óh, ti, kik apró csónakokban ültök,
s figyelni vágyva édes énekekre
hajóm után, mely zengve száll, röpültök,
jobb lesz, ha visszatértek révetekbe!
Ne szálljatok ki! mert majd elveszítvén
tán engem, elmaradtok tévelyegve...
Senkise szállt még más e vízre, mint én;
Minerva küld szelet, múzsák mutatnak
Göncölt, s Phoebus hajt, a rudat feszítvén.
(II, 1-9)
És ő: "Hogy mílyen tévedésbe ringasz,
előtted mindjárt láthatóan tünik föl
érvelésemből, ha feléd suhint az.
Sok fényt mutat nektek a nyolcadik kör,
melyek mind minőségben s mennyiségben
mások, s mindenik eltér mindeniktől.
Ha az ok csak a más-más sűrüségben
állna: egy volna az erő, elosztva
többé s kevésbbé s egyformán, az égben.
De kell, hogy mindig új erő okozza
az új hatást; és a te felfogásod
ez elvek százát egyetlenre fosztja.
(III, 61-72)
Én szűz valék és a Fátyol leánya
és ha jól kezdesz fürkészgetni nyomban,
nem rejt el új szépségem adománya
s Piccardát ismered meg alakomban,
aki más boldogok közt ideszánva
boldog vagyok leglassubb csillagomban.
(III, 46-51)
Ének IV- VI
PIM- PKL'2014.3.30.
Azért az Irás is leszállva tér ki
értelmetekhez, ha kezet, ha lábot
tulajdonít az Úrnak, - s máshogy érti.
A Szentegyház is így rajzolja Gábort
emberi arccal, és Mihályt, s ki által
a bús vakságból Tóbiás kilábolt.
(IV, 43-48)
"Mióta Konstantinus szembevitte
a Nappal a sast, mely Laviniának
férjét hajdan a Nap útján követte:
száz s még száz évig Isten madarának
ott kelle lengni Európa szélén,
a hegyek mellett, hol bölcsője támadt.
S azóta, a szent szárnyak árnya védvén,
világ kormánya kézrül-kézre kél-száll,
míg végre, váltakozva, elnyerém én.
Justinianus voltam, ősi cézár;
törvényt rostáltam (ami benne sok van
vagy rossz) - mint súgta az, ki itt igéz már.
(VI, 1-12)
S mihelyt az Egyház útján járt a lábam,
ág súgta, hogy a nagy munkára szálljak
és ne legyen más gondom a világon.
És hadaim átadtam Belizárnak,
kinek jobbját az Úr úgy fogta folyvást,
hogy jel volt nékem, hogy vele ne járjak.
(VI, 22-27)
Azért az Irás is leszállva tér ki
értelmetekhez, ha kezet, ha lábot
tulajdonít az Úrnak, - s máshogy érti.
A Szentegyház is így rajzolja Gábort
emberi arccal, és Mihályt, s ki által
a bús vakságból Tóbiás kilábolt.
(IV, 43-48)
"Mióta Konstantinus szembevitte
a Nappal a sast, mely Laviniának
férjét hajdan a Nap útján követte:
száz s még száz évig Isten madarának
ott kelle lengni Európa szélén,
a hegyek mellett, hol bölcsője támadt.
S azóta, a szent szárnyak árnya védvén,
világ kormánya kézrül-kézre kél-száll,
míg végre, váltakozva, elnyerém én.
Justinianus voltam, ősi cézár;
törvényt rostáltam (ami benne sok van
vagy rossz) - mint súgta az, ki itt igéz már.
(VI, 1-12)
S mihelyt az Egyház útján járt a lábam,
ág súgta, hogy a nagy munkára szálljak
és ne legyen más gondom a világon.
És hadaim átadtam Belizárnak,
kinek jobbját az Úr úgy fogta folyvást,
hogy jel volt nékem, hogy vele ne járjak.
(VI, 22-27)
Ének VIII- IX
PIM- PKL'2014.3.31.
s így a nevet, mely első volt e dalban,
kapta a csillag, mely a Napra nézve,
majd tarkó felül látja, majd meg arcban.
Hogy szálltunk rá föl, azt nem vettem észre;
de láttam Hölgyemen, hogy fölsugárzik
arca, mint minden új emelkedésre.
(VIII, 10- 15)
Miután szemeim Hölgyemre néztek,
szent tisztelettel, és tekintetétől
újraszülettek biztosnak, merésznek:
úgy tekinték megint a fény felé föl,
mely annyit ígért; s "Szólj! Ki vagy?" - köszöntem,
mint nagy indulat bilincset ha széttör.
(VIII, 40-45)
A balpart, melyet habja mos a Rhône-nak,
miután benne elvegyült a Sorga,
várt engemet trónjára hatalomnak.
S Itáliának háromfalvu sarka,
Bari, Gaeta és Catona, honnan
Trontót s Verdét tengernek lesi torka.
S a világ látta, hogy homlokomon van
ama föld koronája, hol az osztrák
partoktól elvált Duna vize csobban.
S merre Pachino és Peloro közt vág
égnek a füst, szép Szicilia öble,
ahol a lombot forró szelek fosztják,
nem Typhoustól: kéntől gőzölögve:
most oly királyt szolgálna, kit a Károly,
s Rudolf véréből én nemzék a földre,
ha a zsarnokság, mely a nép nyakáról
nem tágít, azt nem tette volna, hogy ma
"Vesszen!" zuhog Palermo ajakáról.
(VIII, 58-75)
Idáig vitte síma, szép fokokkal
az érvelést; és: "Ládd-e?" - szólt lezárva, -
"nem esnek össze tények az okokkal.
Ezt Xerxes, azt Solon pályája várja;
egyik Melchizedek, s a másik az lesz,
ki fiát veszté, levegőbe szállva.
S melynek pecsétje alatt lágy viasz lesz
halandó lényünk, úgy forog a Forgás,
hogy nem nézi: király az és paraszt ez!
(Canto VIII, 121-135)
S erre, ki újan tűnt elém, a lélek
mélyéből, ahonnan imént dala áradt,
szólt, mint ki örül mások örömének:
"Azon a részen, ahol a határok
hitvány olasz föld közepett Rialto
s a Brenta és a Piave nevü árok:
egy domb áll, nem nagyon magas, hol ártó
fénnyel egy fáklya tűnt föl, a hazára
iszonyu vészes tűzeket bocsájtó.
Törzsének az enyémmel egy a fája;
nevem Cunizza; s e csillagban égek,
mert már a földön legyőzött sugára.
(IX, 22-33)
De lesz még, hogy Padova vére fösti,
mert népe a törvénytől elhajol,
a vízet, amely Vicenzát füröszti!
S hol Sile és Cagnano összefoly,
emelt fővel jár még egy oly Hatalmas,
kinek szövik már tőrét valahol.
(IX, 46-51)
s így a nevet, mely első volt e dalban,
kapta a csillag, mely a Napra nézve,
majd tarkó felül látja, majd meg arcban.
Hogy szálltunk rá föl, azt nem vettem észre;
de láttam Hölgyemen, hogy fölsugárzik
arca, mint minden új emelkedésre.
(VIII, 10- 15)
Miután szemeim Hölgyemre néztek,
szent tisztelettel, és tekintetétől
újraszülettek biztosnak, merésznek:
úgy tekinték megint a fény felé föl,
mely annyit ígért; s "Szólj! Ki vagy?" - köszöntem,
mint nagy indulat bilincset ha széttör.
(VIII, 40-45)
A balpart, melyet habja mos a Rhône-nak,
miután benne elvegyült a Sorga,
várt engemet trónjára hatalomnak.
S Itáliának háromfalvu sarka,
Bari, Gaeta és Catona, honnan
Trontót s Verdét tengernek lesi torka.
S a világ látta, hogy homlokomon van
ama föld koronája, hol az osztrák
partoktól elvált Duna vize csobban.
S merre Pachino és Peloro közt vág
égnek a füst, szép Szicilia öble,
ahol a lombot forró szelek fosztják,
nem Typhoustól: kéntől gőzölögve:
most oly királyt szolgálna, kit a Károly,
s Rudolf véréből én nemzék a földre,
ha a zsarnokság, mely a nép nyakáról
nem tágít, azt nem tette volna, hogy ma
"Vesszen!" zuhog Palermo ajakáról.
(VIII, 58-75)
Idáig vitte síma, szép fokokkal
az érvelést; és: "Ládd-e?" - szólt lezárva, -
"nem esnek össze tények az okokkal.
Ezt Xerxes, azt Solon pályája várja;
egyik Melchizedek, s a másik az lesz,
ki fiát veszté, levegőbe szállva.
S melynek pecsétje alatt lágy viasz lesz
halandó lényünk, úgy forog a Forgás,
hogy nem nézi: király az és paraszt ez!
(Canto VIII, 121-135)
S erre, ki újan tűnt elém, a lélek
mélyéből, ahonnan imént dala áradt,
szólt, mint ki örül mások örömének:
"Azon a részen, ahol a határok
hitvány olasz föld közepett Rialto
s a Brenta és a Piave nevü árok:
egy domb áll, nem nagyon magas, hol ártó
fénnyel egy fáklya tűnt föl, a hazára
iszonyu vészes tűzeket bocsájtó.
Törzsének az enyémmel egy a fája;
nevem Cunizza; s e csillagban égek,
mert már a földön legyőzött sugára.
(IX, 22-33)
De lesz még, hogy Padova vére fösti,
mert népe a törvénytől elhajol,
a vízet, amely Vicenzát füröszti!
S hol Sile és Cagnano összefoly,
emelt fővel jár még egy oly Hatalmas,
kinek szövik már tőrét valahol.
(IX, 46-51)
Ének X-XI
PIM- PKL'2014.3.32.
"Köszönjed" - lángolt Beatrice nyelvén -
"az Angyalok Napjának, aki téged
e földi napba méltatott emelvén!"
Halandó szív még soha úgy nem égett
s magát megadva nem kelt áhitatra
teljes Istenbe-olvadása végett,
ahogy én égtem akkor e szavakra.
Minden szerelmem úgy az Úrba foszlott,
hogy Beatricét is homály takarta.
Ő nem neheztelt; sőt mosoly piroslott
ajkán, hogy fényben nevető szemétűl
eggyégyült lelkem újonnan megoszlott.
S láttam, hogy több láng ott kettőnk köré gyűl
- hangra édesebb, mintsem fényre fényes -
s befonnak győztes, eleven füzérűl.
Latóna lányát látjuk így, ha éj lesz,
néha gyürűzve, mert a lég ködökben,
s övűl szorítja ködeit köréhez.
(X, 52-69)
Én ama nyájnak voltam mezejérül
bárány, amellyet Domokos vezérle,
s hol, ki tilosba nem tér, megkövérűl.
Ez, aki engem jobbról áll kisérve,
a Kölni Albert, a Testvér, a Mester,
s én - Aquinói Tamás voltam élve.
De hogy bennünket sorra mind megismersz
követve híven szavamat szemeddel,
a szent füzéren végigmenni kezdd el.
(X, 94-102)
Egyik szeráf volt lángjai fokára,
másik a földön bölcsességre mérve
a kerubok fényének egy sugára.
Egyikről szólok; mindkettő dicsérve,
ahol egyiknek dicsérete hallik,
ragyog, mert egy volt minden céljuk élve.
(Canto XI, 37-42)
Az embereknek-adott új vigasság
alig hogy felkelt, már érezni kezdte
az egész föld, erénye nagy vigaszát.
Mert, ifjan már, oly hölgy kegyét kereste
atyja ellen, kinek, mint a halálnak,
nem szoktunk ajtót nyitni örvendezve.
S a lelki törvényszék előtt e párnak
et coram patre meglett esküvője;
s mindjobban eggyek, s többet el se válnak.
Megfosztva első férjétől, e nőre
ezerszáz év vak megvetése várt,
míg ez, hivatlan, kimenté belőle.
Mit ért, hogy hallották, mily bizton állt
Amyclas mellett, annak hangját hallván,
kitől a föld is rengett, merre járt?
Mit ért, hogy hűven, mikor még a halvány
Mária is megmaradt lenn a földön,
ő ott fenn sírt Krisztussal a cudar fán?
De több szómat homályba már nem öltöm
s Ferencet most e szeretők helyébe
és a hű Szegénységet visszaköltöm.
(XI, 55-75)
"Köszönjed" - lángolt Beatrice nyelvén -
"az Angyalok Napjának, aki téged
e földi napba méltatott emelvén!"
Halandó szív még soha úgy nem égett
s magát megadva nem kelt áhitatra
teljes Istenbe-olvadása végett,
ahogy én égtem akkor e szavakra.
Minden szerelmem úgy az Úrba foszlott,
hogy Beatricét is homály takarta.
Ő nem neheztelt; sőt mosoly piroslott
ajkán, hogy fényben nevető szemétűl
eggyégyült lelkem újonnan megoszlott.
S láttam, hogy több láng ott kettőnk köré gyűl
- hangra édesebb, mintsem fényre fényes -
s befonnak győztes, eleven füzérűl.
Latóna lányát látjuk így, ha éj lesz,
néha gyürűzve, mert a lég ködökben,
s övűl szorítja ködeit köréhez.
(X, 52-69)
Én ama nyájnak voltam mezejérül
bárány, amellyet Domokos vezérle,
s hol, ki tilosba nem tér, megkövérűl.
Ez, aki engem jobbról áll kisérve,
a Kölni Albert, a Testvér, a Mester,
s én - Aquinói Tamás voltam élve.
De hogy bennünket sorra mind megismersz
követve híven szavamat szemeddel,
a szent füzéren végigmenni kezdd el.
(X, 94-102)
Egyik szeráf volt lángjai fokára,
másik a földön bölcsességre mérve
a kerubok fényének egy sugára.
Egyikről szólok; mindkettő dicsérve,
ahol egyiknek dicsérete hallik,
ragyog, mert egy volt minden céljuk élve.
(Canto XI, 37-42)
Az embereknek-adott új vigasság
alig hogy felkelt, már érezni kezdte
az egész föld, erénye nagy vigaszát.
Mert, ifjan már, oly hölgy kegyét kereste
atyja ellen, kinek, mint a halálnak,
nem szoktunk ajtót nyitni örvendezve.
S a lelki törvényszék előtt e párnak
et coram patre meglett esküvője;
s mindjobban eggyek, s többet el se válnak.
Megfosztva első férjétől, e nőre
ezerszáz év vak megvetése várt,
míg ez, hivatlan, kimenté belőle.
Mit ért, hogy hallották, mily bizton állt
Amyclas mellett, annak hangját hallván,
kitől a föld is rengett, merre járt?
Mit ért, hogy hűven, mikor még a halvány
Mária is megmaradt lenn a földön,
ő ott fenn sírt Krisztussal a cudar fán?
De több szómat homályba már nem öltöm
s Ferencet most e szeretők helyébe
és a hű Szegénységet visszaköltöm.
(XI, 55-75)
Ének XIII-XIV-XV-XVI
PIM- PKL'2014.3.33
Túlkönnyünek az ítélést ne tartsd hát;
és ne légy, mint az, aki a buzának
előbb, mint érne, felbecsűli sarcát!
Mert gyakran láttam télen át kiszáradt,
vad és töviskes, puszta csipkebokrot:
és később nyílni rajta rózsaszálat!
hajót is, büszkén szelni könnyü fodrot,
gyorsat; hogy messze tengerig utazzon,
melyet, révnél már, a szél vészbe sodrott.
(XIII,130-138)
Óh, szent Fuvallat igaz villanása!
szememben mílyen lobbanón szülemlék,
mely ki sem bírta, hogy ily ízzva lássa.
De új nevetés gyönyöre gyülemlék
Beatricének égő homlokára
azokhoz, miket nem követ az emlék.
S szemem új erőt nyerve nemsokára
fölvillant s látta, hogy már följutottam
hölgyemmel felsőbb üdvnek csillagára.
Mert láttam, hogy már föntebb állok ottan
csillagról, mely vörösen tüzelvén
izzóbban égett, mintsem megszokottan.
(XIV, 78-87)
Itt emlékem veri fantáziámat:
mert e kereszten sugarazva Krisztus
nincs méltó példám, adni róla számot.
De vedd kereszted, s menj, amerre Krisztus:
s akkor majd lankadásomat kimented,
látva te is, mily hajnal ott e Krisztus.
S a csúcs és tő közt, s karról karra lengett
a fények tánca, s néha szembeszelve
egymás útját, szikrázva földerengett.
(XIV, 103-111)
s: "Kitől családod" - szólt előrelépvén -
"kapta nevét, s ki száz évet legázolt
már lenn a Hegynek első kerülékén,
nekem fiam, és neked nagyapád volt;
llik, hogy útját, jámbor sarjaképpen
mindenmód könnyítsd és imáddal ápold.
Firenze, régi szűk kerűletében,
hol tornya áll még, s reggel s délidőre
harangja zeng, békés volt, tiszta, vétlen.
(XV, 91-99)
Hanem némellyek a bölcsőt viraszták
és csicsugatva használták a nyelvet,
amely papáknak-mamáknak mulatság;
és mások, fonogatva rokka mellett
a kis családnak Fiesolét mesélték,
s Rómát és a trójai veszedelmet.
(XV, 121-126)
Ezekkel és másokkal én szerencse
ölén láttam még, és könnye se csordult,
mert nem volt hír, mely siralmát jelentse;
ezekkel békében és sohse csorbúlt
hűségben láttam népét, hogy a liljom
visszafelé lándzsáján sohse fordúlt,
s nem volt viszály még, hogy vérszínbe' nyíljon."
(XVI, 148-154)
Túlkönnyünek az ítélést ne tartsd hát;
és ne légy, mint az, aki a buzának
előbb, mint érne, felbecsűli sarcát!
Mert gyakran láttam télen át kiszáradt,
vad és töviskes, puszta csipkebokrot:
és később nyílni rajta rózsaszálat!
hajót is, büszkén szelni könnyü fodrot,
gyorsat; hogy messze tengerig utazzon,
melyet, révnél már, a szél vészbe sodrott.
(XIII,130-138)
Óh, szent Fuvallat igaz villanása!
szememben mílyen lobbanón szülemlék,
mely ki sem bírta, hogy ily ízzva lássa.
De új nevetés gyönyöre gyülemlék
Beatricének égő homlokára
azokhoz, miket nem követ az emlék.
S szemem új erőt nyerve nemsokára
fölvillant s látta, hogy már följutottam
hölgyemmel felsőbb üdvnek csillagára.
Mert láttam, hogy már föntebb állok ottan
csillagról, mely vörösen tüzelvén
izzóbban égett, mintsem megszokottan.
(XIV, 78-87)
Itt emlékem veri fantáziámat:
mert e kereszten sugarazva Krisztus
nincs méltó példám, adni róla számot.
De vedd kereszted, s menj, amerre Krisztus:
s akkor majd lankadásomat kimented,
látva te is, mily hajnal ott e Krisztus.
S a csúcs és tő közt, s karról karra lengett
a fények tánca, s néha szembeszelve
egymás útját, szikrázva földerengett.
(XIV, 103-111)
s: "Kitől családod" - szólt előrelépvén -
"kapta nevét, s ki száz évet legázolt
már lenn a Hegynek első kerülékén,
nekem fiam, és neked nagyapád volt;
llik, hogy útját, jámbor sarjaképpen
mindenmód könnyítsd és imáddal ápold.
Firenze, régi szűk kerűletében,
hol tornya áll még, s reggel s délidőre
harangja zeng, békés volt, tiszta, vétlen.
(XV, 91-99)
Hanem némellyek a bölcsőt viraszták
és csicsugatva használták a nyelvet,
amely papáknak-mamáknak mulatság;
és mások, fonogatva rokka mellett
a kis családnak Fiesolét mesélték,
s Rómát és a trójai veszedelmet.
(XV, 121-126)
Ezekkel és másokkal én szerencse
ölén láttam még, és könnye se csordult,
mert nem volt hír, mely siralmát jelentse;
ezekkel békében és sohse csorbúlt
hűségben láttam népét, hogy a liljom
visszafelé lándzsáján sohse fordúlt,
s nem volt viszály még, hogy vérszínbe' nyíljon."
(XVI, 148-154)
Ének XVIII-XX
PIM- PKL'2014.3.34.
És mint madarak a parton, ha látva
a prédát, üdvözölni fölröpülnek
s fonódnak sorba, ékbe, karikákba:
úgy láttam itt, hogy szent lények vegyülnek
s válnak el ismét, s dalolva s röpülve
majd D, majd I, majd L formába gyülnek,
előbb dalolva és a dalra gyülve;
s e jelek egyikévé összeállnak,
azután kissé hallgatnak, megülve.
(XVIII, 73-81)
S azt ötödik szó M-jében marasztván
rendjüket állva, aranyos szalagnak
látsztak az ezüst Juppiter nagy arcán.
S láttam, hogy több más fény ez M-alaknak
csucsára száll és ottan énekelve
a Jót, ki vonja őket, megmaradnak.
Majd mint ki üszköt csóvál, és szökkelve
szállanak számtalan szikrái szerte,
mikből jövőt sző jósok balga nyelve:
légbe magát úgy ezer fény emelte,
s több, újra, többé-kevésbbé, miképpen
szánta a Nap, ki őket feltüzelte.
S amint megállt mind a maga helyében,
ím óriás Sas feje; nyaka leng ki,
mintegy fényekből rajzolva a fényben.
(XVIII, 94-108)
Az, ki pupillám közepébe' csillog,
volt, aki a Frigyládát helybe helyből
vitte, a Szentlélek-sugallta dalnok.
Dalának itt igaz értéke eldől:
mert itt minden dal akként kapja díját,
amint a szív az, honnan zengve feltör.
Az ötből, kik övezve e pupillát
szemöldököt csinálnak, ez, a csőrnél,
szólt az özvegynek: »Fiadért ne sírj hát!«
Most látja már e fénynél, e dicsőnél,
ama homályhoz mérve, hogy mi drágán
fizet, ki Krisztust meg nem ismerőn él.
Ki a szemöldök ívhullámu hátán
utána fellebb jő: az Úr, halálát
halasztá, bűnbánó szivébe látván.
Most látja már, hogy földi szív imáját
meghallgatva, nem csorbul az Itélet,
amikor lenn holnappá teszi má-ját.
Utána jő, kiben rossz végre éledt
Jó szándék: mert pápa kedvére vélem
s a törvényekkel görögföldivé lett.
Most látja már, hogy nincs, ki úgy itéljen,
hogy a tettéből jött rossz néki ártson,
bár a világnak romlására légyen.
S ki szemívemre lehajló vonást von,
Vilmos, kiért kell, hogy a föld, mely élve
sírja Frigyest és Károlyt, fölkiáltson.
Most látja már, mint ölel kebelére
igazságos királyt az Ég, mikép itt
ragyogva jelzi lángsugáru fénye.
(XX, 37-66)
És mint madarak a parton, ha látva
a prédát, üdvözölni fölröpülnek
s fonódnak sorba, ékbe, karikákba:
úgy láttam itt, hogy szent lények vegyülnek
s válnak el ismét, s dalolva s röpülve
majd D, majd I, majd L formába gyülnek,
előbb dalolva és a dalra gyülve;
s e jelek egyikévé összeállnak,
azután kissé hallgatnak, megülve.
(XVIII, 73-81)
S azt ötödik szó M-jében marasztván
rendjüket állva, aranyos szalagnak
látsztak az ezüst Juppiter nagy arcán.
S láttam, hogy több más fény ez M-alaknak
csucsára száll és ottan énekelve
a Jót, ki vonja őket, megmaradnak.
Majd mint ki üszköt csóvál, és szökkelve
szállanak számtalan szikrái szerte,
mikből jövőt sző jósok balga nyelve:
légbe magát úgy ezer fény emelte,
s több, újra, többé-kevésbbé, miképpen
szánta a Nap, ki őket feltüzelte.
S amint megállt mind a maga helyében,
ím óriás Sas feje; nyaka leng ki,
mintegy fényekből rajzolva a fényben.
(XVIII, 94-108)
Az, ki pupillám közepébe' csillog,
volt, aki a Frigyládát helybe helyből
vitte, a Szentlélek-sugallta dalnok.
Dalának itt igaz értéke eldől:
mert itt minden dal akként kapja díját,
amint a szív az, honnan zengve feltör.
Az ötből, kik övezve e pupillát
szemöldököt csinálnak, ez, a csőrnél,
szólt az özvegynek: »Fiadért ne sírj hát!«
Most látja már e fénynél, e dicsőnél,
ama homályhoz mérve, hogy mi drágán
fizet, ki Krisztust meg nem ismerőn él.
Ki a szemöldök ívhullámu hátán
utána fellebb jő: az Úr, halálát
halasztá, bűnbánó szivébe látván.
Most látja már, hogy földi szív imáját
meghallgatva, nem csorbul az Itélet,
amikor lenn holnappá teszi má-ját.
Utána jő, kiben rossz végre éledt
Jó szándék: mert pápa kedvére vélem
s a törvényekkel görögföldivé lett.
Most látja már, hogy nincs, ki úgy itéljen,
hogy a tettéből jött rossz néki ártson,
bár a világnak romlására légyen.
S ki szemívemre lehajló vonást von,
Vilmos, kiért kell, hogy a föld, mely élve
sírja Frigyest és Károlyt, fölkiáltson.
Most látja már, mint ölel kebelére
igazságos királyt az Ég, mikép itt
ragyogva jelzi lángsugáru fénye.
(XX, 37-66)
Ének XXXI-XXII
PIM- PKL'2014.3.35.
Fölemelkedtünk a hetedik égbe,
mely az Oroszlán égőtalpu lába
alatt ma vegyes erőt küld a légbe.
Fordítsd elmédet szemeid nyomába
s tedd tükörévé őket ama képnek,
melyet e csillag tükre vett magába!"
(XXI, 13-18)
"Két part között ül Itália bérce,
és oly magas, tájékán pátriádnak,
hogy a villámra föllebbnyúlva néz le;
s púpot csinál (ezt hívják Catriának),
mely a Remeteházat őrzi védve,
hogy csupán Istent imádni járnak."
Igy kezdett hozzám harmadik beszédre;
s folytatta: "Itt a világot feledve
úgy beleedztem a remeteségbe,
hogy, minden étkem az olajfa nedve,
s hőt-fagyot tűrve, elmélkedni unszolt
lelkemnek minden kívánsága-kedve.
(XXI, 106-117)
De hogy nagy célod későbben ne nyerjed
azzal, hogy itt vársz: felelek, kihallván
lelkedből a szót, mely oly félve rejlett.
A hegyet, melynek Casino van alján,
hajdan tévedt nép lakta, látogatta;
szivét pogány hit kápráztatta csalfán.
S én voltam, kitől legelébb fogadta
annak nevét, aki a földre hozta
az Igazságot, mely lelkünk' ragadja.
(XXII, 34-42)
De még az aljas uzsora se bánja
Istent úgy, mint a szent javak kamatja,
mi a barátok szívét gyújtja lángra.
Mert úgy kell, hogy az Egyház annak adja,
amit gyűjt, aki kér »Isten nevében«:
nem rokonokra, vagy más még csufabbra.
De oly könnyűség van a földi vérben,
hogy jó kezdet nem bír több évnyi léttel,
mint ami kell, hogy tölgyön makk megérjen.
Arany és ezüst nélkül kezdte Péter;
Ferenc szegényen és alázatossan;
magam is puszta bőjttel és beszéddel.
És e kezdetet jól megnézve mostan
s aztán azt, hogy mi lett belőle, látod,
hogy fehér volt, és barna, ami most van.
(XXII, 76-93)
Fölemelkedtünk a hetedik égbe,
mely az Oroszlán égőtalpu lába
alatt ma vegyes erőt küld a légbe.
Fordítsd elmédet szemeid nyomába
s tedd tükörévé őket ama képnek,
melyet e csillag tükre vett magába!"
(XXI, 13-18)
"Két part között ül Itália bérce,
és oly magas, tájékán pátriádnak,
hogy a villámra föllebbnyúlva néz le;
s púpot csinál (ezt hívják Catriának),
mely a Remeteházat őrzi védve,
hogy csupán Istent imádni járnak."
Igy kezdett hozzám harmadik beszédre;
s folytatta: "Itt a világot feledve
úgy beleedztem a remeteségbe,
hogy, minden étkem az olajfa nedve,
s hőt-fagyot tűrve, elmélkedni unszolt
lelkemnek minden kívánsága-kedve.
(XXI, 106-117)
De hogy nagy célod későbben ne nyerjed
azzal, hogy itt vársz: felelek, kihallván
lelkedből a szót, mely oly félve rejlett.
A hegyet, melynek Casino van alján,
hajdan tévedt nép lakta, látogatta;
szivét pogány hit kápráztatta csalfán.
S én voltam, kitől legelébb fogadta
annak nevét, aki a földre hozta
az Igazságot, mely lelkünk' ragadja.
(XXII, 34-42)
De még az aljas uzsora se bánja
Istent úgy, mint a szent javak kamatja,
mi a barátok szívét gyújtja lángra.
Mert úgy kell, hogy az Egyház annak adja,
amit gyűjt, aki kér »Isten nevében«:
nem rokonokra, vagy más még csufabbra.
De oly könnyűség van a földi vérben,
hogy jó kezdet nem bír több évnyi léttel,
mint ami kell, hogy tölgyön makk megérjen.
Arany és ezüst nélkül kezdte Péter;
Ferenc szegényen és alázatossan;
magam is puszta bőjttel és beszéddel.
És e kezdetet jól megnézve mostan
s aztán azt, hogy mi lett belőle, látod,
hogy fehér volt, és barna, ami most van.
(XXII, 76-93)
Ének XXIII
PIM- PKL'2014.3.36.
Mint tiszta éjein a teleholdnak
örök nimfák közt Triviát nevetni,
akik színt adnak a nagy égi boltnak:
úgy láttam ezer láng közt fényesedni
a Napot, melytől valamennyi láng gyúlt,
mint a mienktől csillag gyúl seregnyi.
És az eleven ragyogáson át húllt
e lángvalóság, oly vakítva, fénylőn,
szemembe, hogy csöpp látásom elájúlt.
(XXIII, 25-33)
Mint tiszta éjein a teleholdnak
örök nimfák közt Triviát nevetni,
akik színt adnak a nagy égi boltnak:
úgy láttam ezer láng közt fényesedni
a Napot, melytől valamennyi láng gyúlt,
mint a mienktől csillag gyúl seregnyi.
És az eleven ragyogáson át húllt
e lángvalóság, oly vakítva, fénylőn,
szemembe, hogy csöpp látásom elájúlt.
"Mérthogy szemeddel arcomra fonódsz csak?
miért nem nézed a sok szép virágot,
amelyek Krisztus napjától bimbóznak?
Itt van a rózsa, melyben amaz áldott
ige testté lőn; s liljomok, amellyek
illata vitte jóra a világot!"
Igy Beatrice; s készen, hogy figyeljek
szavára én, fölnéztem, hogy kiállva
a fényt, gyengeségemmel harcrakeljek.
Mint napsugárban, mely tört felleg árnya
mögül jön, aki látja dús növényzet
rétjét s árnyékból néz napos virányra:
úgy láttam én ott felhőit a fénynek,
mely mind felülről világítva égett,
de napjukat fenn nem láthattam én meg.
Áldott erő, mely átitattad őket!
fölemelkedtél, hogy fényét ne vedd el
szememnek, amely nem bírt volna téged! -
A szent Virág neve, mely este-reggel
zendül imámban, erőm visszaadta
a felsőbb lángig szállnom e szemekkel.
S amint szemem lefestve megmutatta,
mekkora és milyen a drága Csillag,
mely győz az égben, mint győzött alatta:
az égből íme egy tűzcsóva illant
le s koszorúnak csavarodva körré
fején egyszerre mint korona csillant.
(XXIII, 70-96)
Mint tiszta éjein a teleholdnak
örök nimfák közt Triviát nevetni,
akik színt adnak a nagy égi boltnak:
úgy láttam ezer láng közt fényesedni
a Napot, melytől valamennyi láng gyúlt,
mint a mienktől csillag gyúl seregnyi.
És az eleven ragyogáson át húllt
e lángvalóság, oly vakítva, fénylőn,
szemembe, hogy csöpp látásom elájúlt.
(XXIII, 25-33)
Mint tiszta éjein a teleholdnak
örök nimfák közt Triviát nevetni,
akik színt adnak a nagy égi boltnak:
úgy láttam ezer láng közt fényesedni
a Napot, melytől valamennyi láng gyúlt,
mint a mienktől csillag gyúl seregnyi.
És az eleven ragyogáson át húllt
e lángvalóság, oly vakítva, fénylőn,
szemembe, hogy csöpp látásom elájúlt.
"Mérthogy szemeddel arcomra fonódsz csak?
miért nem nézed a sok szép virágot,
amelyek Krisztus napjától bimbóznak?
Itt van a rózsa, melyben amaz áldott
ige testté lőn; s liljomok, amellyek
illata vitte jóra a világot!"
Igy Beatrice; s készen, hogy figyeljek
szavára én, fölnéztem, hogy kiállva
a fényt, gyengeségemmel harcrakeljek.
Mint napsugárban, mely tört felleg árnya
mögül jön, aki látja dús növényzet
rétjét s árnyékból néz napos virányra:
úgy láttam én ott felhőit a fénynek,
mely mind felülről világítva égett,
de napjukat fenn nem láthattam én meg.
Áldott erő, mely átitattad őket!
fölemelkedtél, hogy fényét ne vedd el
szememnek, amely nem bírt volna téged! -
A szent Virág neve, mely este-reggel
zendül imámban, erőm visszaadta
a felsőbb lángig szállnom e szemekkel.
S amint szemem lefestve megmutatta,
mekkora és milyen a drága Csillag,
mely győz az égben, mint győzött alatta:
az égből íme egy tűzcsóva illant
le s koszorúnak csavarodva körré
fején egyszerre mint korona csillant.
(XXIII, 70-96)
Ének XXIV-XXV-XXVI-XXVII
PIM- PKL'2014.3.37.
És mint az órakerekek, ütemre
forogva, míg az első állni látszik,
a végső gyorsan surran tovalengve:
úgy lengve más-más ütemmel a tánc itt,
a gyorsaságról és a lassuságról
láttam, hogy bennük mily dús üdv sugárzik.
(XXIV, 13-18)
"Nagy ember lángja!" - felelt üdvözölve -
"te, kinek Urunk a Kulcsokat adta,
miket e szent Örömből vitt a földre:
faggassad ezt ki minden ágazatja
- könnyű és nehéz - felől ama hitnek,
mellyel lábad a habokat tapodta.
(XXIV, 34-39)
És ím felénk egy újabb fény hatott
a körből, honnan az, kit Krisztus első
világi helytartójaként hagyott.
És Hölgyem arca új vígságra kelt s ő
így szólt: "Nézd! nézd! a Zászlós, akiért
Compostellában ember annyi megy s jő!"
(XXV, 13-18)
S mint ahogy fölkel s táncba lép fehéren
egy vídám szűz, s nem hiuságra gondol,
csak hogy illendőn menyasszonyt kisérjen:
úgy a fölizzott láng e vígalomból,
láttam, hogy a Kettőhöz száll, s azoknak
tánca a szent örömben szinte tombol.
Ajkak dalra, lábak táncra mozogtak;
és Hölgyem rájuk némán állva nézett,
ahogy a menyasszonyok nézni szoktak.
"Ez az, ki édes keblén heverészett
pelikánunknak; s kit szent feladatra
Krisztus keresztről szólított s idézett",
(XXV,103-114)
S felelte: "Ebben néz lobogva szembe
atyjával amaz első földi lélek,
akit az első Erő megteremte."
(XXVI, 82-84)
Nyelvem, mióta ajkaim beszélték,
kihalt, előbb mint végrehajthatatlan
művük' Nimród népei megkisérték.
Mert emberi ész műve tarthatatlan
s romló, lévén támasza csak a lenge
és csillagoktól függő akaratban.
Azt az ős Természetnek hozta rendje,
hogy az embernek nyelve van; de rája
bízta, hogy így vagy úgy, szépítve zengje.
(XXVI, 124-132)
A négy láng szemem előtt állva fénylett,
s az, amelyik legelőbb jött elénkbe,
egyszerre még élénkebb fényüvé lett:
igen! egész olyanná lett a fénye,
mint Juppiteré lenne, ha a Marssal
két madár volna és tollat cserélne.
(XXVII, 10-15)
Ének XXVII-XXVIII
PIM- PKL'2014.3.38.
Mint megfagyott gőz, mely a földi körbe
száll, s légkörünkön áthat, ha az égen
a csillag-Bak szarvát a Napba döfte:
úgy láttam fényes díszeket a légben
és diadalmas pelyheket havazni,
akik sürűen gyűltek ott elébem.
(XXVII, 67-72)
Amilyen kört a fényudvar kitenne
a csillag körül, amely az égre fösté,
mikor legsűrübb a gőz köde benne:
a Pontot oly nagy tűzudvar füröszté
s forgott gyorsabban, mint a legtelibb kör.
amely legtágabb világot gyürüz bé.
És másiktól van övezve e kis kör
s utána harmadik és negyedik
és a negyedik újra ötödiktől
s ezt hatodik, hetedik követik
oly tágan már, hogy Juno hirnökének
ölelő karja szűk lenne nekik.
Majd nyolcadik s kilencedik jövének...
S amint az Egytől messzebb száma, lassabb
forgása e kép mindenkinek körének.
És annak lángja volt legsugarasabb,
melyhez közelebb volt a tiszta Szikra,
mert fénybe vonta fénye az Igaznak.
(XXVIII, 22-39)
Második Hármas, mely lobogva zsendül
e szent tavaszban, melynek soha galyját
az éji Kos nem hasítja keresztül,
tavaszi Hozsánnának zengi dalját
hármas dallamban, a Gyönyör e három
karában, mellyek örökké sugallják.
Rangjuk előtted ílyen sorban álljon:
a Dominációk, a Virtusok,
és a Hatalmak; és ezzel bezárom.
Utolsó előtt Principátusok
két karban, és Arkangyalok keringnek;
végül Angyalok tánca leng, suhog.
(XXVIII, 115-126)
Mint megfagyott gőz, mely a földi körbe
száll, s légkörünkön áthat, ha az égen
a csillag-Bak szarvát a Napba döfte:
úgy láttam fényes díszeket a légben
és diadalmas pelyheket havazni,
akik sürűen gyűltek ott elébem.
(XXVII, 67-72)
Amilyen kört a fényudvar kitenne
a csillag körül, amely az égre fösté,
mikor legsűrübb a gőz köde benne:
a Pontot oly nagy tűzudvar füröszté
s forgott gyorsabban, mint a legtelibb kör.
amely legtágabb világot gyürüz bé.
És másiktól van övezve e kis kör
s utána harmadik és negyedik
és a negyedik újra ötödiktől
s ezt hatodik, hetedik követik
oly tágan már, hogy Juno hirnökének
ölelő karja szűk lenne nekik.
Majd nyolcadik s kilencedik jövének...
S amint az Egytől messzebb száma, lassabb
forgása e kép mindenkinek körének.
És annak lángja volt legsugarasabb,
melyhez közelebb volt a tiszta Szikra,
mert fénybe vonta fénye az Igaznak.
(XXVIII, 22-39)
Második Hármas, mely lobogva zsendül
e szent tavaszban, melynek soha galyját
az éji Kos nem hasítja keresztül,
tavaszi Hozsánnának zengi dalját
hármas dallamban, a Gyönyör e három
karában, mellyek örökké sugallják.
Rangjuk előtted ílyen sorban álljon:
a Dominációk, a Virtusok,
és a Hatalmak; és ezzel bezárom.
Utolsó előtt Principátusok
két karban, és Arkangyalok keringnek;
végül Angyalok tánca leng, suhog.
(XXVIII, 115-126)
Ének XXX-XXXI- XXXII
PIM- PKL'2014.3.39.
Az örök Rózsa arany közepében
mely fejlik, feslik, és a szent Tavaszba
illatát küldi dícséret fejében:
mint aki szólni vágyna és habozna,
ugy tett le Hölgyem, s mondta: "Nézd s figyeljed,
mily Gyűlés, fehér ruhákkal havazva!
(XXX, 124-129)
"Kegy fia!" kezdett akkor ő beszélni -
"ez Édes két titok még szememben,
amíg csupán alsóbb fokait érti:
de vizsgáld már a messzebb köröket fenn,
mig a Királynőt látod ülni trónján,
kinek ez Ország hódol tiszteletben."
Felnéztem akkor; s mint hajnali órán
keleti része ég a horizontnak,
szemközti fele ködbe burkolózván:
(XXXI, 112-123)
"Amit Mária kent be és kötött be,
a sebet az a szép nő, aki lába
előtt ül itt, nyitotta és ütötte.
Nézz most a trónok harmadik sorába:
ott, amint látod, Rákhel ül alatta,
ki Beatricét vette oldalára.
Sára, Rebeka, és tovább haladva,
Judit, s Dalnok ősanyja, ki bűnét
a »Miserere Mei!«-vel siratta.
S tovább, küszöbről-küszöbre a hű nép,
lefelé, amint szirmonkint a Rózsán
nevezni őket soha meg se szűnnék.
S hetedik helytől még lejjebb huzódván,
mint fölfelé is, zsidók női ülnek,
és választékot húznak át a Rózsán.
Mivelhogy amint jobbra-balra gyülnek
Krisztusban való hit szerint a fények,
velük vál ketté a lépcsőzött Ünnep.
(XXXII, 4-21)
Akit szemeid Tőle balra látnak,
ősatyád, kinek bátor kóstolása
oly keserű ízt adott a világnak.
S most jobbra nézz, hogy lelked újra lássa
az Egyház atyját, kire Krisztus égi
rózsája titkos kulcsait ruházza;
s az ki már élve látta, mennyi tépi
súlyos esztendő majd az Úr aráját,
akit szegek és lándzsa szerze néki,
mellette ül; majd zsidók ős biráját
látod a sorban: ő táplálta manna
étkével hálátlan, könnyelmü nyáját.
S Péterrel szemben látod, ott ül Anna:
leányát nézve egyre oly örömben,
hogy föl se pillant s ajkán nincs Hozsanna!
S a Legnagyobb Család atyjával szemben
ül Lúcia, ki Hölgyed' küldte hozzád,
mert vakon jártál a veszedelemben. -
(XXXII , 121-138)
Az örök Rózsa arany közepében
mely fejlik, feslik, és a szent Tavaszba
illatát küldi dícséret fejében:
mint aki szólni vágyna és habozna,
ugy tett le Hölgyem, s mondta: "Nézd s figyeljed,
mily Gyűlés, fehér ruhákkal havazva!
(XXX, 124-129)
"Kegy fia!" kezdett akkor ő beszélni -
"ez Édes két titok még szememben,
amíg csupán alsóbb fokait érti:
de vizsgáld már a messzebb köröket fenn,
mig a Királynőt látod ülni trónján,
kinek ez Ország hódol tiszteletben."
Felnéztem akkor; s mint hajnali órán
keleti része ég a horizontnak,
szemközti fele ködbe burkolózván:
(XXXI, 112-123)
"Amit Mária kent be és kötött be,
a sebet az a szép nő, aki lába
előtt ül itt, nyitotta és ütötte.
Nézz most a trónok harmadik sorába:
ott, amint látod, Rákhel ül alatta,
ki Beatricét vette oldalára.
Sára, Rebeka, és tovább haladva,
Judit, s Dalnok ősanyja, ki bűnét
a »Miserere Mei!«-vel siratta.
S tovább, küszöbről-küszöbre a hű nép,
lefelé, amint szirmonkint a Rózsán
nevezni őket soha meg se szűnnék.
S hetedik helytől még lejjebb huzódván,
mint fölfelé is, zsidók női ülnek,
és választékot húznak át a Rózsán.
Mivelhogy amint jobbra-balra gyülnek
Krisztusban való hit szerint a fények,
velük vál ketté a lépcsőzött Ünnep.
(XXXII, 4-21)
Akit szemeid Tőle balra látnak,
ősatyád, kinek bátor kóstolása
oly keserű ízt adott a világnak.
S most jobbra nézz, hogy lelked újra lássa
az Egyház atyját, kire Krisztus égi
rózsája titkos kulcsait ruházza;
s az ki már élve látta, mennyi tépi
súlyos esztendő majd az Úr aráját,
akit szegek és lándzsa szerze néki,
mellette ül; majd zsidók ős biráját
látod a sorban: ő táplálta manna
étkével hálátlan, könnyelmü nyáját.
S Péterrel szemben látod, ott ül Anna:
leányát nézve egyre oly örömben,
hogy föl se pillant s ajkán nincs Hozsanna!
S a Legnagyobb Család atyjával szemben
ül Lúcia, ki Hölgyed' küldte hozzád,
mert vakon jártál a veszedelemben. -
(XXXII , 121-138)
Ének XXXIII
PIM- PKL'2014.3.40.
Bernát mosolygott és kezével intett,
hogy nézzek fölfelé; de szomju lelkem
magától is már intése szerint tett.
Mert szememben mind tisztább fénnyel telten
a magában-egy Igaz sugarába
mind jobban-jobban behatolni mertem.
Innen kezdve látásomat hiába
vágyom leírni: gyenge lesz az ember
szava rá, és emlékezete kába.
(XXXIII, 49-57)
Hó olvad így, ha nap süt a tetőre;
s a Szibillának jósoló falombok
így szálltak szét a legkisebb szellőre.
Óh, égi Fény, te kit a földi gondok
s földi fogalmak soha föl nem érnek,
tedd dicsővé a dalt, melyet ma mondok.
Csillanj fel újra szellemem szemének,
hogy látásomból egy szikrácska majdan
jusson azoknak is, kik még nem élnek.
Ha most malasztod könyörűlve rajtam
emléked e versekben visszazendül,
győzelmed híre terjedend a dalban.
(XXXIII, 64-75)
Miként a mérnök, ki a kört szeretné
megmérni, töpreng, hogy titkába lásson,
de mérő elvét hasztalan keresné:
ollyá tett engem ez uj látomásom
töprengve tudni, hogyan egyesűle
kör a képpel, s hogy árad át egymáson,
de szárnyam ahhoz hasztalan feszűle -
mig villám fénye tárta szememet fel
és égő vágy ekként teljesűle.
Csüggedtem volna, lankadt képzelettel,
de folyton-gyors kerékként forgatott
vágyat és célt bennem a Szeretet, mely
mozgat napot és minden csillagot.
(XXXIII, 133-145)
Bernát mosolygott és kezével intett,
hogy nézzek fölfelé; de szomju lelkem
magától is már intése szerint tett.
Mert szememben mind tisztább fénnyel telten
a magában-egy Igaz sugarába
mind jobban-jobban behatolni mertem.
Innen kezdve látásomat hiába
vágyom leírni: gyenge lesz az ember
szava rá, és emlékezete kába.
(XXXIII, 49-57)
Hó olvad így, ha nap süt a tetőre;
s a Szibillának jósoló falombok
így szálltak szét a legkisebb szellőre.
Óh, égi Fény, te kit a földi gondok
s földi fogalmak soha föl nem érnek,
tedd dicsővé a dalt, melyet ma mondok.
Csillanj fel újra szellemem szemének,
hogy látásomból egy szikrácska majdan
jusson azoknak is, kik még nem élnek.
Ha most malasztod könyörűlve rajtam
emléked e versekben visszazendül,
győzelmed híre terjedend a dalban.
(XXXIII, 64-75)
Miként a mérnök, ki a kört szeretné
megmérni, töpreng, hogy titkába lásson,
de mérő elvét hasztalan keresné:
ollyá tett engem ez uj látomásom
töprengve tudni, hogyan egyesűle
kör a képpel, s hogy árad át egymáson,
de szárnyam ahhoz hasztalan feszűle -
mig villám fénye tárta szememet fel
és égő vágy ekként teljesűle.
Csüggedtem volna, lankadt képzelettel,
de folyton-gyors kerékként forgatott
vágyat és célt bennem a Szeretet, mely
mozgat napot és minden csillagot.
(XXXIII, 133-145)
Látogatás a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Károlyi utca 16, 1053
Budapest, Hungary
Budapest, Hungary
Petőfi Irodalmi Múzeum
Nyitva keddtől vasárnapig:
10.00-18.00 óra között.
10.00-18.00 óra között.
Website created by Zanna Giuliana
