LÁTOD ELŐTTEM MILYEN SZÖRNYÜ VAD VAN,
VÉDJ TŐLE HÍRES BÖLCS, MERT SZEMBESZÁLLNI...
VÉREM REMEG A PUSZTA GONDOLATBAN
VÉDJ TŐLE HÍRES BÖLCS, MERT SZEMBESZÁLLNI...
VÉREM REMEG A PUSZTA GONDOLATBAN
ISTENI KOMÉDIA:
POKOL
POKOL
Fáy Dezső az Inferno illusztrálására egy négyzetrácsos szerkezetet választ, hogy ezzel is hangsúlyozza a "ketrecet", amelybe a bűnösök és a szörnyek kerülnek.
Legutóbb azonban a művész nem szó szerint követi a szövegben leírtakat, hanem inkább a saját szemszögéből ábrázolja őket: képzeletben és torzítva.
A művész háromszög alakú kompozíciókat készít úgy, hogy az egyes énekek (összesen hat) elejére és végére helyezi őket. Dezső ezek mindegyikében a három különböző lelki világban jelenlévő karakterek egy részét illusztrálja.
Az Isteni komédia szövegének angol fordítását Babits Mihály magyar költő, író és műfordító készítette.
És im, amint meredni kezde lejtőm,
egy fürge, könnyü párduc tünt elémbe
szép foltos bőrrel, csábosan, megejtőn.
S nem tágított utamból tarka képe,
inkább elzárta s úgy előmbe hágott,
hogy futni fordultam már, visszalépve.
De hajnal aranyozta a világot
s feljött a nap azon csillagsereggel,
mely véle volt, midőn e szép csodákat
megmozdítá Isten az első reggel:
úgy hogy nekem reményt az ellenségre
vínom párduccal s tarka szörnyeteggel
adott az óra s évszak édessége:
de jaj! a félelem megint leláncolt,
feltünvén egy oroszlán szörnyü képe:
mely emelt fővel közeledni látszott
s dühös éhséggel zsákmányát kereste,
úgy hogy a lég tőle remegni látszott.
S egy nőstényfarkas, melynek vézna teste terhesnek tünt föl minden céda vággyal
s ki miatt lőn már annyi népnek veszte,
(I, 31-51)
Jött a nagy pusztában; s én rákiálték
amint megláttam: „Könyörülj meg rajtam, akárki vagy, igaz ember vagy árnyék!”
Felelt: „Nem ember, ember régen voltam.
Szüleim Mantovából mindaketten
lombardok voltak: de már rég megholtam.
Bár későcskén, sub Julio születtem,
jó Augusztus alatt Rómában éltem,
hívén a régi, hazug istenekben.
Költő valék és versben elregéltem,
mint menekült, míg nagy Ilion égett,
Anchises jámbor magzata az éjben.
(I, 64-75)
Mesterem, mintaképem vagy te nékem,
te vagy csupán, kitől örökbe kaptam
a zengzetes szót, mely ma büszkeségem.
Látod előttem milyen szörnyü vad van,
védj tőle híres bölcs, mert szembeszállni... vérem remeg a puszta gondolatban!”
(I, 85-90)
De én, hogy menjek? Engemet ki hítt le?
nem vagyok Aeneas, se Pál, se lélek,
kit én vagy bárki méltónak tekintne.
(II, 31-33)
Nos hát, mi lesz? Mért, mért állsz itt? mi gátol?
mért hogy szívedben gyávaság a féreg?
mért nem vagy mernibíró, tettre bátor,
miután három ily hölgy, tiszta lélek
gondol ügyedre mennyek udvarában,
s én is szavammal annyi jót igérek?"
(II, 121-126)
egy fürge, könnyü párduc tünt elémbe
szép foltos bőrrel, csábosan, megejtőn.
S nem tágított utamból tarka képe,
inkább elzárta s úgy előmbe hágott,
hogy futni fordultam már, visszalépve.
De hajnal aranyozta a világot
s feljött a nap azon csillagsereggel,
mely véle volt, midőn e szép csodákat
megmozdítá Isten az első reggel:
úgy hogy nekem reményt az ellenségre
vínom párduccal s tarka szörnyeteggel
adott az óra s évszak édessége:
de jaj! a félelem megint leláncolt,
feltünvén egy oroszlán szörnyü képe:
mely emelt fővel közeledni látszott
s dühös éhséggel zsákmányát kereste,
úgy hogy a lég tőle remegni látszott.
S egy nőstényfarkas, melynek vézna teste terhesnek tünt föl minden céda vággyal
s ki miatt lőn már annyi népnek veszte,
(I, 31-51)
Jött a nagy pusztában; s én rákiálték
amint megláttam: „Könyörülj meg rajtam, akárki vagy, igaz ember vagy árnyék!”
Felelt: „Nem ember, ember régen voltam.
Szüleim Mantovából mindaketten
lombardok voltak: de már rég megholtam.
Bár későcskén, sub Julio születtem,
jó Augusztus alatt Rómában éltem,
hívén a régi, hazug istenekben.
Költő valék és versben elregéltem,
mint menekült, míg nagy Ilion égett,
Anchises jámbor magzata az éjben.
(I, 64-75)
Mesterem, mintaképem vagy te nékem,
te vagy csupán, kitől örökbe kaptam
a zengzetes szót, mely ma büszkeségem.
Látod előttem milyen szörnyü vad van,
védj tőle híres bölcs, mert szembeszállni... vérem remeg a puszta gondolatban!”
(I, 85-90)
De én, hogy menjek? Engemet ki hítt le?
nem vagyok Aeneas, se Pál, se lélek,
kit én vagy bárki méltónak tekintne.
(II, 31-33)
Nos hát, mi lesz? Mért, mért állsz itt? mi gátol?
mért hogy szívedben gyávaság a féreg?
mért nem vagy mernibíró, tettre bátor,
miután három ily hölgy, tiszta lélek
gondol ügyedre mennyek udvarában,
s én is szavammal annyi jót igérek?"
(II, 121-126)
Pokol, I-II. ének
PIM- PKL'2014.3.2.
Hogy ráismertem párra, köztük állván
láttam árnyát és megismertem annak,
aki a nagy Lemondást tette gyáván.
Mindjárt tudtam, hogy e csapatba' vannak
gyatrák, akik kedvében járni féltek
Istennek úgy, mint a Boldogtalannak.
(III- 58-63)
S im a folyón felénk egy gálya tartott,
rajta egy agg, régi szőrtől fehéren,
s "Jaj nektek, hitvány lelkek!" - igy rivalgott.
"Eget látni már egyik se reméljen.
Jöttem, hogy majd a vizen átkisérlek
tűzbe, fagyva, örök sötétbe mélyen.
S te itt közöttük, élő testű lélek
hordd el magad, távozz e holt seregtül!"
De mikor látta, hogy odébb se térek,
szólt: "Más réven, más útakon keresztül
könnyebb deszkán juthatsz csak átkeléshez,
nem itt én nálam, földi tetemestül."
De szólt vezérem: "Cháron, mily beszéd ez?
Igy akarják ott, hol szigoru törvény,
bármit akarnak - és többet ne kérdezz!"
(III- 82-96)
Hanem a lankadt s hússal nem ruházott
lelkek, szinük veszitve, felvacogtak,
mikor a rémes szó fülükbe fázott.
Szidták Istent s szülőiket s zokogtak,
szidták a magvat, helyt, időt, a fajtát,
melyből születtek s létre feljutottak.
Aztán sirás közt elhagyván a sajkát,
visszahuzódtak a partra, mely várja
mindazt, ki Isten ellen nyitja ajkát.
(III, 100-108)
A jó mester szólt hozzám: "Meg se kérded,
mily lelkeket látsz itten? Nos, kivánom,
tudd meg, míg tovább mennél: semmi vétek
nem volt szivükben; ámde, mert a vámon
nem mentek át, mely kapuja hitednek,
érdemük mind megtörik e hiányon.
Mert a kereszténység előtt születtek,
és Istent nem törvény szerint imádták:
és én is tagja vagyok e seregnek!
(IV, 31-39)
láttam árnyát és megismertem annak,
aki a nagy Lemondást tette gyáván.
Mindjárt tudtam, hogy e csapatba' vannak
gyatrák, akik kedvében járni féltek
Istennek úgy, mint a Boldogtalannak.
(III- 58-63)
S im a folyón felénk egy gálya tartott,
rajta egy agg, régi szőrtől fehéren,
s "Jaj nektek, hitvány lelkek!" - igy rivalgott.
"Eget látni már egyik se reméljen.
Jöttem, hogy majd a vizen átkisérlek
tűzbe, fagyva, örök sötétbe mélyen.
S te itt közöttük, élő testű lélek
hordd el magad, távozz e holt seregtül!"
De mikor látta, hogy odébb se térek,
szólt: "Más réven, más útakon keresztül
könnyebb deszkán juthatsz csak átkeléshez,
nem itt én nálam, földi tetemestül."
De szólt vezérem: "Cháron, mily beszéd ez?
Igy akarják ott, hol szigoru törvény,
bármit akarnak - és többet ne kérdezz!"
(III- 82-96)
Hanem a lankadt s hússal nem ruházott
lelkek, szinük veszitve, felvacogtak,
mikor a rémes szó fülükbe fázott.
Szidták Istent s szülőiket s zokogtak,
szidták a magvat, helyt, időt, a fajtát,
melyből születtek s létre feljutottak.
Aztán sirás közt elhagyván a sajkát,
visszahuzódtak a partra, mely várja
mindazt, ki Isten ellen nyitja ajkát.
(III, 100-108)
A jó mester szólt hozzám: "Meg se kérded,
mily lelkeket látsz itten? Nos, kivánom,
tudd meg, míg tovább mennél: semmi vétek
nem volt szivükben; ámde, mert a vámon
nem mentek át, mely kapuja hitednek,
érdemük mind megtörik e hiányon.
Mert a kereszténység előtt születtek,
és Istent nem törvény szerint imádták:
és én is tagja vagyok e seregnek!
(IV, 31-39)
Pokol, III-IV. ének
PIM- PKL'2014.3.3.
Igy másba szálltam át az első körből,
kevesebb hely van kerítve e mással
s annál több fájdalom, mely jajba föltör.
Itt Minos, szörnyü fogcsikorgatással
áll, bűnt kutat, szélén a bemenetnek,
itél, parancsol, farkcsavargatással.
Úgy értem, hogy akik bűnre születnek,
elébe jutva, bűnüket kihírlik,
s ő, ismerője minden csunya tettnek,
nézi, pokolnak mely helyére illik
és annyiszor csavarja körbe farkát,
ahányadik pokol, bünére, nyílik.
(V, 1-12)
Most minden fénytől néma helyhez értem,
mely, mint a tenger a viharba', zúgott,
mint tenger, zúgott, ellenséges szélben.
Pokol szélvésze, mely sohase nyúgodt,
itt örvényében vitt sok béna lelket
s gyötörve őket és forgatva búgott.
(V, 28-33)
Cerberusz, egy kegyetlen, cifra állat
ugat három fejével kutyamódra
a népre, amely nyakig vízben áll ott.
Szeme vörös, sötét szakálla ronda,
két körmös kéz nőtt rengeteg hasából,
karmolja a lelkeket, falja, bontja.
(VI, 13-18)
"Talán változtál" - kezdtem én beszélni -
"megváltoztat a szenvedés, ha hosszabb.
Sohsem látottnak tudnálak itélni.
De mondd, ki vagy, s mily végzet ostoroz s szab
e kínos helyre s ilyen lakolásra,
hogy ha van súlyosabb, nincs egy se rosszabb."
Felelt: "A napos létben honfitársa
voltam városod népének, mely telten
irigységgel, már kész a csordulásra.
Előttetek Ciacco nevet viseltem.
Falánkság káros bűne a nyakamba,
azért látsz itt záporban, záporverten.
(VI, 45-54)
S vezérem szólt: "Ezt többé föl se kelti,
csak egykor majd az angyal trombitája,
mely a Zord Úr jöttét harsogva jelzi.
Mindnyáját akkor sírja visszavárja
felszedni újra húsát és alakját
s hallgatni az Örök Zugó szavára."
(VI, 94-99)
kevesebb hely van kerítve e mással
s annál több fájdalom, mely jajba föltör.
Itt Minos, szörnyü fogcsikorgatással
áll, bűnt kutat, szélén a bemenetnek,
itél, parancsol, farkcsavargatással.
Úgy értem, hogy akik bűnre születnek,
elébe jutva, bűnüket kihírlik,
s ő, ismerője minden csunya tettnek,
nézi, pokolnak mely helyére illik
és annyiszor csavarja körbe farkát,
ahányadik pokol, bünére, nyílik.
(V, 1-12)
Most minden fénytől néma helyhez értem,
mely, mint a tenger a viharba', zúgott,
mint tenger, zúgott, ellenséges szélben.
Pokol szélvésze, mely sohase nyúgodt,
itt örvényében vitt sok béna lelket
s gyötörve őket és forgatva búgott.
(V, 28-33)
Cerberusz, egy kegyetlen, cifra állat
ugat három fejével kutyamódra
a népre, amely nyakig vízben áll ott.
Szeme vörös, sötét szakálla ronda,
két körmös kéz nőtt rengeteg hasából,
karmolja a lelkeket, falja, bontja.
(VI, 13-18)
"Talán változtál" - kezdtem én beszélni -
"megváltoztat a szenvedés, ha hosszabb.
Sohsem látottnak tudnálak itélni.
De mondd, ki vagy, s mily végzet ostoroz s szab
e kínos helyre s ilyen lakolásra,
hogy ha van súlyosabb, nincs egy se rosszabb."
Felelt: "A napos létben honfitársa
voltam városod népének, mely telten
irigységgel, már kész a csordulásra.
Előttetek Ciacco nevet viseltem.
Falánkság káros bűne a nyakamba,
azért látsz itt záporban, záporverten.
(VI, 45-54)
S vezérem szólt: "Ezt többé föl se kelti,
csak egykor majd az angyal trombitája,
mely a Zord Úr jöttét harsogva jelzi.
Mindnyáját akkor sírja visszavárja
felszedni újra húsát és alakját
s hallgatni az Örök Zugó szavára."
(VI, 94-99)
Pokol, V-VI. ének
PIM- PKL'2014.3.4.
Mint mikor víz a vízzel szembezajgott
Carybdis fölött, hab törik a habban,
a nép ott, kényszerülve, úgy kavargott
és voltak itt, mint máshol, számosabban,
üvöltve hozta kétfelől a forgó
mellükön súlyt görgetve nagy darabban.
Összeütődtek, azután gomolygó
lökéssel úgy verődtek vissza hátra
kiáltva: "Mért vagy tékoz?" "Mért kuporgó?"
S az éjnek e forgást befedte sátra
s csapódtak jobbról balra, balról jobbra,
egyre csak szégyendalukat kiáltva.
(VII, 22-33)
A húrról, mikor elpattanva rezdül,
nincs vessző, mely oly gyorsan messze szálljon,
mint én egy kis hajókát mindenestül
láttam elénk suhanni át az áron.
Csak egyetlen hajóstól hajtva szállt az,
ki sítt: "Rossz lélek, itt vagy hát a sáron?"
"Flégiász, Flégiász, minek kiáltasz?
Hiába most!" - szólt mesterem haraggal -
"Vigy át és aztán többet úgy sem ártasz."
(VIII, 13-21)
S míg így röpített holt tükrén a rossz ár,
rám szólt a sárból egy alak kikelve:
"Ki vagy te, hogy órád előtt lejössz már?"
"Ó, nem maradni jöttem én e helyre"
- feleltem - "De hát te ki vagy, te piszkos?"
"Látod, egy síró lélek" - szólt felelve.
És én: "Könnyeddel s kínoddal, te mocskos,
maradj magadnak - engem mire nézel?
Ismerlek jól, bár minden tagod lucskos."
Ekkor a csónakot megkapta kézzel,
de költőm visszalökve rárikoltott:
"Lódulj a többi ebhez! Mégse mész el?"
(VIII, 31-42)
S valóban, ezt azonnal meg is érem,
mert a sáros had mind ez egyre fordul,
amiért most is az Urat dicsérem.
"Hajrá, Argenti Filippóra!" - mordul
mindannyi s a bizarr flórenci lélek
fogát saját husába vájja mordul.
(VIII, 58-63)
Mást is beszélt, de nem jut már eszembe,
mert figyelmem egészen elvonódott
az izzócsúcsu nagy toronyra, szembe,
látva három pokoli vén anyót ott,
három fúria vérrel mázolt testén
asszonyi arcot és asszonyi módot.
A derekukat zöld kigyók övezvén,
haj helyett hordtak apró sziszegőket,
halántékukra mélyen leeresztvén.
És ő, ki jól ismerte rég e nőket,
a Könnykirálynő szolgáló leányit:
"A zord Erinnysek" - szólt - "nézd meg őket!
(IX, 34-45)
Mint Arlinál, hol resten foly a Rhône át,
vagy Pólánál, nem messze Quarnerótól,
mely Itáliát zárja s mossa hónát,
a föld egészen tarka a siroktól,
ugy tarkul itt is e föld jobbra-balra,
de itt keservesebb még a kinoktól,
mert a sirokat láng csapkodja, nyalja
s a követ általtüzesíti nyelve:
nincs tűz, mely a vasat izzóbbra marja.
(IX, 112-120)
Carybdis fölött, hab törik a habban,
a nép ott, kényszerülve, úgy kavargott
és voltak itt, mint máshol, számosabban,
üvöltve hozta kétfelől a forgó
mellükön súlyt görgetve nagy darabban.
Összeütődtek, azután gomolygó
lökéssel úgy verődtek vissza hátra
kiáltva: "Mért vagy tékoz?" "Mért kuporgó?"
S az éjnek e forgást befedte sátra
s csapódtak jobbról balra, balról jobbra,
egyre csak szégyendalukat kiáltva.
(VII, 22-33)
A húrról, mikor elpattanva rezdül,
nincs vessző, mely oly gyorsan messze szálljon,
mint én egy kis hajókát mindenestül
láttam elénk suhanni át az áron.
Csak egyetlen hajóstól hajtva szállt az,
ki sítt: "Rossz lélek, itt vagy hát a sáron?"
"Flégiász, Flégiász, minek kiáltasz?
Hiába most!" - szólt mesterem haraggal -
"Vigy át és aztán többet úgy sem ártasz."
(VIII, 13-21)
S míg így röpített holt tükrén a rossz ár,
rám szólt a sárból egy alak kikelve:
"Ki vagy te, hogy órád előtt lejössz már?"
"Ó, nem maradni jöttem én e helyre"
- feleltem - "De hát te ki vagy, te piszkos?"
"Látod, egy síró lélek" - szólt felelve.
És én: "Könnyeddel s kínoddal, te mocskos,
maradj magadnak - engem mire nézel?
Ismerlek jól, bár minden tagod lucskos."
Ekkor a csónakot megkapta kézzel,
de költőm visszalökve rárikoltott:
"Lódulj a többi ebhez! Mégse mész el?"
(VIII, 31-42)
S valóban, ezt azonnal meg is érem,
mert a sáros had mind ez egyre fordul,
amiért most is az Urat dicsérem.
"Hajrá, Argenti Filippóra!" - mordul
mindannyi s a bizarr flórenci lélek
fogát saját husába vájja mordul.
(VIII, 58-63)
Mást is beszélt, de nem jut már eszembe,
mert figyelmem egészen elvonódott
az izzócsúcsu nagy toronyra, szembe,
látva három pokoli vén anyót ott,
három fúria vérrel mázolt testén
asszonyi arcot és asszonyi módot.
A derekukat zöld kigyók övezvén,
haj helyett hordtak apró sziszegőket,
halántékukra mélyen leeresztvén.
És ő, ki jól ismerte rég e nőket,
a Könnykirálynő szolgáló leányit:
"A zord Erinnysek" - szólt - "nézd meg őket!
(IX, 34-45)
Mint Arlinál, hol resten foly a Rhône át,
vagy Pólánál, nem messze Quarnerótól,
mely Itáliát zárja s mossa hónát,
a föld egészen tarka a siroktól,
ugy tarkul itt is e föld jobbra-balra,
de itt keservesebb még a kinoktól,
mert a sirokat láng csapkodja, nyalja
s a követ általtüzesíti nyelve:
nincs tűz, mely a vasat izzóbbra marja.
(IX, 112-120)
Pokol, VII-VIII-VIII-IX. ének
PIM- PKL'2014.3.5.
Mint a bika, amelyet most ütött el
a végcsapás, ha kitépi magát,
futni nem tud, csak erre-arra szökdel:
olyannak láttam a Minos-bikát.
S szemes vezérem szólt: "Siess leszállni,
amíg dühöng; dühében mitse lát."
(XII, 22-27)
a Mindenség s chaosba visszafordul;
s ez repesztette ezt a régi bástyát
itt s másutt össze ily iszonyu zordul.
De nézz a völgyre: látod már folyását
a vérpataknak, melyben forrva nyög,
ki erőszakkal bántja földi társát!"
Ó, vak vágy s balga düh, ti rossz bünök,
melyekkel úgy izgat e kurta élet
s melyekkel úgy gyötör majd az örök!
Egy ívben-hajló árkot láttam, mélyet,
mely, mint vezérem mondta, e pokolban
keríti a síkot, mely messze széled.
És közte s a szirtláb közt hosszú sorban
centaurhad fut nyilazó szerekkel,
mint a vadászok szoktak hébe-korban.
Amint láttak, megálltak egy sereggel,
melyből kiváltak hárman, nyillal, ijjal,
előre kiválasztott fegyverekkel.
És egyikük: "Mért jöttök ide? Mily jaj
vár" - messziről rivalt - "hogy erre szálltok?
Onnan felelj; ha nem: lövök a nyillal!
(XII, 46-63)
És így követtük biztos vezetőnket
a forró vörös folyót megkerülve,
ahol a vérben fővők messze bőgtek.
S láttam sokat szemöldökig merülve.
S a nagy centaur szólt: "Ez csupa zsarnok,
ki nagy vagyont rabolt és vérbe fürde.
(XII, 100-105)
a végcsapás, ha kitépi magát,
futni nem tud, csak erre-arra szökdel:
olyannak láttam a Minos-bikát.
S szemes vezérem szólt: "Siess leszállni,
amíg dühöng; dühében mitse lát."
(XII, 22-27)
a Mindenség s chaosba visszafordul;
s ez repesztette ezt a régi bástyát
itt s másutt össze ily iszonyu zordul.
De nézz a völgyre: látod már folyását
a vérpataknak, melyben forrva nyög,
ki erőszakkal bántja földi társát!"
Ó, vak vágy s balga düh, ti rossz bünök,
melyekkel úgy izgat e kurta élet
s melyekkel úgy gyötör majd az örök!
Egy ívben-hajló árkot láttam, mélyet,
mely, mint vezérem mondta, e pokolban
keríti a síkot, mely messze széled.
És közte s a szirtláb közt hosszú sorban
centaurhad fut nyilazó szerekkel,
mint a vadászok szoktak hébe-korban.
Amint láttak, megálltak egy sereggel,
melyből kiváltak hárman, nyillal, ijjal,
előre kiválasztott fegyverekkel.
És egyikük: "Mért jöttök ide? Mily jaj
vár" - messziről rivalt - "hogy erre szálltok?
Onnan felelj; ha nem: lövök a nyillal!
(XII, 46-63)
És így követtük biztos vezetőnket
a forró vörös folyót megkerülve,
ahol a vérben fővők messze bőgtek.
S láttam sokat szemöldökig merülve.
S a nagy centaur szólt: "Ez csupa zsarnok,
ki nagy vagyont rabolt és vérbe fürde.
(XII, 100-105)
Pokol, XII. ének
PIM- PKL'2014.3.6.
Imitt a hegyes farku állat; itt ki
hegyen áttör, falon és fegyveren;
imitt ki a világot büdösíti."
Igy kezdett hozzám szólni mesterem
s odaintette őt partunk elébe,
hol véget ért az átment kőperem.
És a csalásnak ez a ronda képe
eljött, s kiszállt fejjel, derékkal is még,
de farkával nem szállt a part fölébe.
Arcát igaz ember arcának hinnéd,
oly jóságosan síma volt a bőre,
de teste végig kígyó teste innét.
A hónán két szőrös kar nyult előre
s hátán mellén máslizva, karikázva
s két oldalán is festve volt a szőre.
(XVII, 1-15)
Amint néhánnyal szembenézni mertem,
akikre a fájó tűz rácsapódott,
senkit sem ismertem, de megfigyeltem,
hogy mindenik nyakán egy táska lóg ott;
melyeknek volt bizonyos színe, címe,
s rossz szemük e táskára kapcsolódott.
Amint nézni közéjük mentem, íme
egy sárga táskán látok egy oroszlán
alakot és arcot - de kék a színe!
S szememmel rajtuk még tovább motozván,
egy másik táskát láttam vérveresset:
s vajnál fehérebb lúd ült a pirossán.
(XVII, 52-63)
Feltelepedtem a két nagy lapocka
közé s ha kihozhattam vón' egy árva
hangot, igy szóltam volna: "Fogj karodba."
De ő ki máskor is javamra válva
segített másban is, mihelyt felültem,
átkulcsolt most is karjaiba zárva
(XVII, 91-96)
A fenekén mezítlen támolyogtak,
innenső részén nékünk szembejővén,
túlsón velünk, de lépteik nagyobbak.
Rómában a jubileumnak évén
rendezték így járását a tömegnek,
a hídon, a tolongás nagyra nővén,
hogy át az Angyalvár felé mehetnek
egyik szélén, szent Péter templomához,
a másikon meg vissza csak, a hegynek.
(XVIII, 24-33)
Láttam ott, szerte, oldalt s a fenéken"
ezer lyuk volt a fakó kőbe sebnek
- egyforma mind - kerekre vágva szépen.
Nem látszott sem nagyobbnak, sem kisebbnek,
mint az én szép szent János-templomomban
kútjai a keresztelő vizeknek.
(XIX, 13-18)
S a többi pápák itt vannak alattam,
kik megelőztek a simóniában,
lapítva zárja mind e sziklakatlan.
(XIX; 73-75)
hegyen áttör, falon és fegyveren;
imitt ki a világot büdösíti."
Igy kezdett hozzám szólni mesterem
s odaintette őt partunk elébe,
hol véget ért az átment kőperem.
És a csalásnak ez a ronda képe
eljött, s kiszállt fejjel, derékkal is még,
de farkával nem szállt a part fölébe.
Arcát igaz ember arcának hinnéd,
oly jóságosan síma volt a bőre,
de teste végig kígyó teste innét.
A hónán két szőrös kar nyult előre
s hátán mellén máslizva, karikázva
s két oldalán is festve volt a szőre.
(XVII, 1-15)
Amint néhánnyal szembenézni mertem,
akikre a fájó tűz rácsapódott,
senkit sem ismertem, de megfigyeltem,
hogy mindenik nyakán egy táska lóg ott;
melyeknek volt bizonyos színe, címe,
s rossz szemük e táskára kapcsolódott.
Amint nézni közéjük mentem, íme
egy sárga táskán látok egy oroszlán
alakot és arcot - de kék a színe!
S szememmel rajtuk még tovább motozván,
egy másik táskát láttam vérveresset:
s vajnál fehérebb lúd ült a pirossán.
(XVII, 52-63)
Feltelepedtem a két nagy lapocka
közé s ha kihozhattam vón' egy árva
hangot, igy szóltam volna: "Fogj karodba."
De ő ki máskor is javamra válva
segített másban is, mihelyt felültem,
átkulcsolt most is karjaiba zárva
(XVII, 91-96)
A fenekén mezítlen támolyogtak,
innenső részén nékünk szembejővén,
túlsón velünk, de lépteik nagyobbak.
Rómában a jubileumnak évén
rendezték így járását a tömegnek,
a hídon, a tolongás nagyra nővén,
hogy át az Angyalvár felé mehetnek
egyik szélén, szent Péter templomához,
a másikon meg vissza csak, a hegynek.
(XVIII, 24-33)
Láttam ott, szerte, oldalt s a fenéken"
ezer lyuk volt a fakó kőbe sebnek
- egyforma mind - kerekre vágva szépen.
Nem látszott sem nagyobbnak, sem kisebbnek,
mint az én szép szent János-templomomban
kútjai a keresztelő vizeknek.
(XIX, 13-18)
S a többi pápák itt vannak alattam,
kik megelőztek a simóniában,
lapítva zárja mind e sziklakatlan.
(XIX; 73-75)
Pokol, XVII-XVIII-XIX. ének
PIM- PKL'2014.3.7.
Nem tom, más is oly balga lenne, mint én,
aki; amikor elnémult siráma,
megszólítottam: "Mondd meg most őszintén,
Pétertől az Úr mennyi pénzt kívána,
mikor letette kulcsait kezébe?
semmit, ugy-e, csak hogy jőjjön utána?
S Péter, s a többiek, maguk közébe
Mátyást a helyre, melyet elveszített
Az Áruló, nem ingyen helyezék be?
Azért csak bűnhődjön meg, aki vétett!
s a gonoszul kapott pénzt ne feledd el,
mely Károly ellen oly hősvérüvé tett.
S ha nem nézném még itt is tisztelettel
a szent kulcsokat, miket vígan élve
kezeltél ott fönn szennyezett kezeddel,
Még keményebb lennék hozzád beszélve,
mert kapzsiságtok rontja a világot
jókat tiporva, rosszakat kimélve.
(XIX, 88-105)
S láttam a kerek völgyön jönni végig
néma népet, mely sírva járdogála,
mint litániák ütemét ha lépik.
S hogy arcuknál szemem lejebbre szálla
hát im, csavarva mindannyi csodásan,
hol melle kezdődik s végződik álla,
mellétől arca elfordult viszásan,
és hátrafelé kellett menni útján
(elvéve tőle, hogy előre lásson).
(XX, 7-15)
S ama hölgy, ki haját elönti mellén,
mely hátul van s nem látható tenéked,
minden szőrös részt egyfelén viselvén,
Mantó, ki átkutatva száz vidéket
ott állt meg végül, ahol én születtem,
azért hallgasd meg e rövid beszédet.
(XX, 52-57)
aki; amikor elnémult siráma,
megszólítottam: "Mondd meg most őszintén,
Pétertől az Úr mennyi pénzt kívána,
mikor letette kulcsait kezébe?
semmit, ugy-e, csak hogy jőjjön utána?
S Péter, s a többiek, maguk közébe
Mátyást a helyre, melyet elveszített
Az Áruló, nem ingyen helyezék be?
Azért csak bűnhődjön meg, aki vétett!
s a gonoszul kapott pénzt ne feledd el,
mely Károly ellen oly hősvérüvé tett.
S ha nem nézném még itt is tisztelettel
a szent kulcsokat, miket vígan élve
kezeltél ott fönn szennyezett kezeddel,
Még keményebb lennék hozzád beszélve,
mert kapzsiságtok rontja a világot
jókat tiporva, rosszakat kimélve.
(XIX, 88-105)
S láttam a kerek völgyön jönni végig
néma népet, mely sírva járdogála,
mint litániák ütemét ha lépik.
S hogy arcuknál szemem lejebbre szálla
hát im, csavarva mindannyi csodásan,
hol melle kezdődik s végződik álla,
mellétől arca elfordult viszásan,
és hátrafelé kellett menni útján
(elvéve tőle, hogy előre lásson).
(XX, 7-15)
S ama hölgy, ki haját elönti mellén,
mely hátul van s nem látható tenéked,
minden szőrös részt egyfelén viselvén,
Mantó, ki átkutatva száz vidéket
ott állt meg végül, ahol én születtem,
azért hallgasd meg e rövid beszédet.
(XX, 52-57)
Pokol, XIX- XX. ének
PIM- PKL'2014.3.8.
s nézéstől nehéz neki futni tudni,
úgy láttam én is, mögöttünk szaladva
egy éjszin ördögöt a hídra jutni.
Ah, milyen vad volt az egész alakja!
a szárnya tárva, s könnyü, gyors a lába,
ah, mint remegtem minden mozdulatra!
Egy bűnös volt ültetve a nyakába,
hegyes, magas vállára és az ördög
megfogni jól, bemarkolt lábinába.
S hidunkra érve: "Nesztek, Rondakörmök,
egy tanácsúra Zita városának,
visszamegyek még, dugjátok le" - dörmög -
"Az kitűnő hely! nagyszerűen állnak:
csal ott mindenki - Bonturót kivéve!
pénzért a nem-ből is igen-t csinálnak."
S lecsapta - s hátrafordult, visszatérve
a szirten; nem volt soha még szelindek
olyan gyors, tolvajok nyomába érve.
(XXI, 28-45)
"Barátok!" - kezdtem - "bűnötök..." S a szóval
itt megakadtam, meglátván a földön
letűzve valakit három karóval,
aki amint felnéz, testére görcs jön
és ezer sóhaj lengeti szakállát
és Catalano fráter mondja rögtön:
"Ez, kinek kínját szemeid csodálják,
farizéusok közt javalltá hitlen
a nép javáért egy ember halálát.
Keresztben fekszik az uton mezitlen,
mint látod; s e csuhások megtapossák,
mert minden súlyt kell érezni itt lenn.
(XXIII, 108-120)
Ne dicsekedjen Libia homokja,
mert csörgő, gyűrűs, pöttyös, óriás
kigyói száma nőjjön bármi sokra,
sem annyi szörnyeteg, sem oly csodás,
sem ott, sem a Vörös tengeri tájban,
sem Aethiópiában nem tanyáz.
S e kígyónyájban, e nagy, szörnyü nyájban
meztelen nép futkároz szörnyüködve,
nem bízva sem buvásban, sem bübájban.
Kigyókkal volt a kezük hátrakötve
s testük körül a kigyók feje-farka
elől ért össze s volt csomóra kötve.
(XXIV, 85-96)
úgy láttam én is, mögöttünk szaladva
egy éjszin ördögöt a hídra jutni.
Ah, milyen vad volt az egész alakja!
a szárnya tárva, s könnyü, gyors a lába,
ah, mint remegtem minden mozdulatra!
Egy bűnös volt ültetve a nyakába,
hegyes, magas vállára és az ördög
megfogni jól, bemarkolt lábinába.
S hidunkra érve: "Nesztek, Rondakörmök,
egy tanácsúra Zita városának,
visszamegyek még, dugjátok le" - dörmög -
"Az kitűnő hely! nagyszerűen állnak:
csal ott mindenki - Bonturót kivéve!
pénzért a nem-ből is igen-t csinálnak."
S lecsapta - s hátrafordult, visszatérve
a szirten; nem volt soha még szelindek
olyan gyors, tolvajok nyomába érve.
(XXI, 28-45)
"Barátok!" - kezdtem - "bűnötök..." S a szóval
itt megakadtam, meglátván a földön
letűzve valakit három karóval,
aki amint felnéz, testére görcs jön
és ezer sóhaj lengeti szakállát
és Catalano fráter mondja rögtön:
"Ez, kinek kínját szemeid csodálják,
farizéusok közt javalltá hitlen
a nép javáért egy ember halálát.
Keresztben fekszik az uton mezitlen,
mint látod; s e csuhások megtapossák,
mert minden súlyt kell érezni itt lenn.
(XXIII, 108-120)
Ne dicsekedjen Libia homokja,
mert csörgő, gyűrűs, pöttyös, óriás
kigyói száma nőjjön bármi sokra,
sem annyi szörnyeteg, sem oly csodás,
sem ott, sem a Vörös tengeri tájban,
sem Aethiópiában nem tanyáz.
S e kígyónyájban, e nagy, szörnyü nyájban
meztelen nép futkároz szörnyüködve,
nem bízva sem buvásban, sem bübájban.
Kigyókkal volt a kezük hátrakötve
s testük körül a kigyók feje-farka
elől ért össze s volt csomóra kötve.
(XXIV, 85-96)
Pokol, XXI. ének - XXIII. ének - XXIV. ének
PIM- PKL'2014.3.9.
És nem szólt többet, elfutott a nyelves.
És láttam egy centaurt nagy dühössen
jönni kiáltva: "Hol, hol a keserves?"
Nem hiszem, hogy Maremmában lehessen
annyi kígyó, mint ezt, szügyétől arcig,
hol emberré vál, ellepé rühössen.
Hátán, a lapockák gödrében, alszik
egy szörnyü sárkány, szárnyait kinyitván
s ki szembe jő, arra lángot viharzik.
És mesterem szólt: "Cacus ez, a hitvány,
ki gyakran Aventinus szirtje alját
öntözte volt, vértóval elborítván.
Nem osztja társainak hivatalját,
mert a nagy nyájat elcsalni merész lett,
mely a szomszéd rétnek legelte sarját.
Miért is kancsal tetteivel végzett
Herakles buzogánya, aki rá tán
mért száz csapást is, s ő tizet sem érzett."
(XXV, 16-33)
S Vezérem, így figyelni látva, szóla:
"Egy bús lélek van minden tűzbe rejtve,
és önnön lángja lesz számára pólya."
"Gondoltam már" - feleltem - "erre, sejtve
s most hogy szavadtól bizonyos dolog lesz,
megkérdem: kit zár, jobbra-balra lejtve
ott az a láng, mely végén hasitott lesz,
s két ágra oszlik, mint a máglya lángja,
melyen öccsével égett Eteoklesz?
Felelt: "Két hőst borít e törpe máglya:
Ulyssest s Diomédest; kik kinokra
együtt mentek, mint hajdan a csatákra,
s lelkük e lángban nyögi és zokogja
a Ló cselét, amely a drága magnak
kapút csinált, melyből nőtt Róma bokra.
S Deidámia bújáért is zokognak,
ki Achillest gyászolja holtan is még;
s a Palladiumért is számot adnak."
(XXVI, 46-63)
És láttam egy centaurt nagy dühössen
jönni kiáltva: "Hol, hol a keserves?"
Nem hiszem, hogy Maremmában lehessen
annyi kígyó, mint ezt, szügyétől arcig,
hol emberré vál, ellepé rühössen.
Hátán, a lapockák gödrében, alszik
egy szörnyü sárkány, szárnyait kinyitván
s ki szembe jő, arra lángot viharzik.
És mesterem szólt: "Cacus ez, a hitvány,
ki gyakran Aventinus szirtje alját
öntözte volt, vértóval elborítván.
Nem osztja társainak hivatalját,
mert a nagy nyájat elcsalni merész lett,
mely a szomszéd rétnek legelte sarját.
Miért is kancsal tetteivel végzett
Herakles buzogánya, aki rá tán
mért száz csapást is, s ő tizet sem érzett."
(XXV, 16-33)
S Vezérem, így figyelni látva, szóla:
"Egy bús lélek van minden tűzbe rejtve,
és önnön lángja lesz számára pólya."
"Gondoltam már" - feleltem - "erre, sejtve
s most hogy szavadtól bizonyos dolog lesz,
megkérdem: kit zár, jobbra-balra lejtve
ott az a láng, mely végén hasitott lesz,
s két ágra oszlik, mint a máglya lángja,
melyen öccsével égett Eteoklesz?
Felelt: "Két hőst borít e törpe máglya:
Ulyssest s Diomédest; kik kinokra
együtt mentek, mint hajdan a csatákra,
s lelkük e lángban nyögi és zokogja
a Ló cselét, amely a drága magnak
kapút csinált, melyből nőtt Róma bokra.
S Deidámia bújáért is zokognak,
ki Achillest gyászolja holtan is még;
s a Palladiumért is számot adnak."
(XXVI, 46-63)
Pokol, XXV. ének - XXVI. ének
PIM- PKL'2014.3.10.
Én harcos voltam és csuhában jártam,
így vélve jóvá tenni a hibákat.
S nem is csalódom abban, amit vártam,
ha nincs a Nagy Pap (verje meg az átok!)
ki régi bűnbe lelkem visszavonta
hogyan és quare: azonnal belátod.
(XXVII, 67-72)
S jött Szent Ferenc, mikor meghaltam, értem,
de jött egyúttal, s szólott egy sötét
angyal: »Ne vidd el, nincsen helye égben;
szolgáim közt készítem örökét
s mióta adta a hamis tanácsot,
azóta folyton fogom üstökét.
Mert, hol nincs bánat, nincs feloldozás ott
és, aki bűnt bán és tesz egyidőben,
önönmagának ellenmond a vásott.«
(XXVII, 112-120)
Láttál-e dongát hordóból kivéve?
úgy itt álltól az alsó szelelőig
hasított egyet végig szörnyü sérve.
Lába közt lógtak belei a földig;
mája kilátszott, s a zacskó, a ronda
melyben az étel sárrá zöcskölődik.
S míg merőn néztem, elmerülve gondba:
visszanéz, s két kézzel széthúzza keblét
és: "Nézd, hogy tépem testem!" - sírva mondja
(XXVIII, 22-30)
S mind, aki csak így megszaggatva jár itt,
szakadásnak volt földön okozója,
mi itt örök kárhozatára válik.
Egy ördög áll ott hátul, és kirója
a sebet azokra, kik arra futnak
s karddal vigyáz, hogy e bugyor lakója
vágás nélkül ne indulhasson útnak;
s a vágás újra beheged, bezárúl,
míg körben újra eleibe jutnak.
(XXVIII, 34-42)
Maga lett önmaga számára lámpa,
s egy volt kettőben, s kettő egy személyben:
Az tudja, hogy lehet, ki így kivánta!
Amint a híd lábához ért az éjben,
karját a fejjel a magasba tolja,
hogy mihozzánk közelebbről beszéljen,
s ily szavakat mond: "Nézz az én kinomra,
te, ki a holtakat vizsgálod élve,
mondd, van-e még ilyen a mély pokolba!
És hogy rólam hírt mondj a földre érve,
tudd meg, Bertran de Born vagyok, ki ottan
az ifju királyt rontottam dicsérve.
Fiút az apja ellen lázitottam.
Nagyobb viszályt Achitofel se szított
Absolon s Dávid közt, mint én szitottam.
S mert harcba szavam olyan párt uszított,
kik természettől voltak összekötve,
azért lett főm a törzstől elhasított.
És a nagy bosszú rajtam így tellett be!"
(XXVIII, 124-142)
És egymás testén kúsztak át e rútak
hason és háton; s némelyik közöttük
négykézláb mászta a keserves útat.
Lépésben mentünk szótlan fölöttük,
s a népet, mely lenn földre betegedve
lábán sem állt már, szemünkkel követtük.
(XXIX, 67-72)
így vélve jóvá tenni a hibákat.
S nem is csalódom abban, amit vártam,
ha nincs a Nagy Pap (verje meg az átok!)
ki régi bűnbe lelkem visszavonta
hogyan és quare: azonnal belátod.
(XXVII, 67-72)
S jött Szent Ferenc, mikor meghaltam, értem,
de jött egyúttal, s szólott egy sötét
angyal: »Ne vidd el, nincsen helye égben;
szolgáim közt készítem örökét
s mióta adta a hamis tanácsot,
azóta folyton fogom üstökét.
Mert, hol nincs bánat, nincs feloldozás ott
és, aki bűnt bán és tesz egyidőben,
önönmagának ellenmond a vásott.«
(XXVII, 112-120)
Láttál-e dongát hordóból kivéve?
úgy itt álltól az alsó szelelőig
hasított egyet végig szörnyü sérve.
Lába közt lógtak belei a földig;
mája kilátszott, s a zacskó, a ronda
melyben az étel sárrá zöcskölődik.
S míg merőn néztem, elmerülve gondba:
visszanéz, s két kézzel széthúzza keblét
és: "Nézd, hogy tépem testem!" - sírva mondja
(XXVIII, 22-30)
S mind, aki csak így megszaggatva jár itt,
szakadásnak volt földön okozója,
mi itt örök kárhozatára válik.
Egy ördög áll ott hátul, és kirója
a sebet azokra, kik arra futnak
s karddal vigyáz, hogy e bugyor lakója
vágás nélkül ne indulhasson útnak;
s a vágás újra beheged, bezárúl,
míg körben újra eleibe jutnak.
(XXVIII, 34-42)
Maga lett önmaga számára lámpa,
s egy volt kettőben, s kettő egy személyben:
Az tudja, hogy lehet, ki így kivánta!
Amint a híd lábához ért az éjben,
karját a fejjel a magasba tolja,
hogy mihozzánk közelebbről beszéljen,
s ily szavakat mond: "Nézz az én kinomra,
te, ki a holtakat vizsgálod élve,
mondd, van-e még ilyen a mély pokolba!
És hogy rólam hírt mondj a földre érve,
tudd meg, Bertran de Born vagyok, ki ottan
az ifju királyt rontottam dicsérve.
Fiút az apja ellen lázitottam.
Nagyobb viszályt Achitofel se szított
Absolon s Dávid közt, mint én szitottam.
S mert harcba szavam olyan párt uszított,
kik természettől voltak összekötve,
azért lett főm a törzstől elhasított.
És a nagy bosszú rajtam így tellett be!"
(XXVIII, 124-142)
És egymás testén kúsztak át e rútak
hason és háton; s némelyik közöttük
négykézláb mászta a keserves útat.
Lépésben mentünk szótlan fölöttük,
s a népet, mely lenn földre betegedve
lábán sem állt már, szemünkkel követtük.
(XXIX, 67-72)
Pokol, XXVII. ének - XXVIII. ének - XXIX. ének
PIM- PKL'2014.3.11.
Kértem; és ő felelt: "E régi lélek
a bűnös Mirrha, aki úgy szerette
atyját, ahogy atyát szeretni vétek.
És vágyát aztán úgy elégitette,
hogy másnak vette formáját magára,
mint társa, ki ott fut, magára vette,
(XXX, 37-42)
S láttam egyet, mint egy tágöblü kobzot
nagy hassal; csakhogy nyaka a koboznak,
az ember lába volt, s két ágra oszlott.
A vízikor, mely formából kihozhat
minden tagot, rossz nedvet belehajtva,
hogy a fej nem felel meg már a hasnak,
a száját állandóan nyitva tartja,
mint hektikásét, kinek szomjuságtól
felvonva egyik, állán másik ajka.
"Ó, ti, kiket kín se sújt, bűn se vádol,
s mégis itt vagytok, nem tudom, miért,
nézzetek rám is, ha semmise gátol,
Ádám mesterre, s lássátok, mi ért!
Amit akartam, ittam élve kedvre,
s jaj, mint sóvárog most egy csöpp vizért!
A sok jó víz, mely zöld dombról siet le
Casentinóból Arnó folyamába,
s mindég oly hűs, és lágy marad a medre,
folyton előttem áll, és nem hiába!
mert képük sorvasztóbb, mint e betegség,
amely arcom husát már mind lerágta.
Az igazsággal büntető Ridegség
bünöm helyét festi lelkem elébe,
hogy emlékezve még több könnyem essék.
Mindég előttem áll Roména képe,
ahol Szent Jánost hamis pénzre vertem,
s azért hagytam ott fönn a testem égve!
(XXX, , 49-72)
"Itt leltem már (s azóta nem mozogtak)" -
felelt - "mikor lebuktam e vödörbe,
s úgy vélem, itéletnapig se fognak.
Egyik Sinon, Trója hamis görögje,
másik József ellen tett csalfa vádat:
és lázuktól feküsznek gőzölögve."
(XXX, 94-102)
"Ha én hazudtam, és te pénzt csináltál,
nekem csak egy a bűnöm" - szólt - "de néked
több van bármely más ily pokolmadárnál."
"Hát a ló és az eskü mitse vétett?" -
így kezdte tovább a nagyhasú szidni -
"szégyen már, hogy ismer mindenki téged."
"S téged a szomj mar, amely felrepíti
nyelved" - szólt a görög - "meg a rohadt víz,
mely hasadat szemedbe kerekíti."
S felelt a pénzcsináló: "Ne sokat nyiss
ajkat a megszokott komiszkodásra,
mert ha szomjam nagy és vizem rohadt is,
benned meg fejfájás ég, s tompa láza;
s Narcissus tükrét megnyalatni véled
nem volna szükség hosszú biztatásra."
(XXX, 115-129)
a bűnös Mirrha, aki úgy szerette
atyját, ahogy atyát szeretni vétek.
És vágyát aztán úgy elégitette,
hogy másnak vette formáját magára,
mint társa, ki ott fut, magára vette,
(XXX, 37-42)
S láttam egyet, mint egy tágöblü kobzot
nagy hassal; csakhogy nyaka a koboznak,
az ember lába volt, s két ágra oszlott.
A vízikor, mely formából kihozhat
minden tagot, rossz nedvet belehajtva,
hogy a fej nem felel meg már a hasnak,
a száját állandóan nyitva tartja,
mint hektikásét, kinek szomjuságtól
felvonva egyik, állán másik ajka.
"Ó, ti, kiket kín se sújt, bűn se vádol,
s mégis itt vagytok, nem tudom, miért,
nézzetek rám is, ha semmise gátol,
Ádám mesterre, s lássátok, mi ért!
Amit akartam, ittam élve kedvre,
s jaj, mint sóvárog most egy csöpp vizért!
A sok jó víz, mely zöld dombról siet le
Casentinóból Arnó folyamába,
s mindég oly hűs, és lágy marad a medre,
folyton előttem áll, és nem hiába!
mert képük sorvasztóbb, mint e betegség,
amely arcom husát már mind lerágta.
Az igazsággal büntető Ridegség
bünöm helyét festi lelkem elébe,
hogy emlékezve még több könnyem essék.
Mindég előttem áll Roména képe,
ahol Szent Jánost hamis pénzre vertem,
s azért hagytam ott fönn a testem égve!
(XXX, , 49-72)
"Itt leltem már (s azóta nem mozogtak)" -
felelt - "mikor lebuktam e vödörbe,
s úgy vélem, itéletnapig se fognak.
Egyik Sinon, Trója hamis görögje,
másik József ellen tett csalfa vádat:
és lázuktól feküsznek gőzölögve."
(XXX, 94-102)
"Ha én hazudtam, és te pénzt csináltál,
nekem csak egy a bűnöm" - szólt - "de néked
több van bármely más ily pokolmadárnál."
"Hát a ló és az eskü mitse vétett?" -
így kezdte tovább a nagyhasú szidni -
"szégyen már, hogy ismer mindenki téged."
"S téged a szomj mar, amely felrepíti
nyelved" - szólt a görög - "meg a rohadt víz,
mely hasadat szemedbe kerekíti."
S felelt a pénzcsináló: "Ne sokat nyiss
ajkat a megszokott komiszkodásra,
mert ha szomjam nagy és vizem rohadt is,
benned meg fejfájás ég, s tompa láza;
s Narcissus tükrét megnyalatni véled
nem volna szükség hosszú biztatásra."
(XXX, 115-129)
Pokol, XXX. ének
PIM- PKL'2014.3.12.
Mivel mint Montereggion csúcs ahogy van
nagy tornyok koszorújával körözve:
úgy tornyosodtak a nagy Kútból ottan,
féltesttel körben kinyúlva fölötte
az iszonyú Gigászok, kiket égből
Juppiter most is fenyeget dörögve.
(XXXI, 40-45)
S Vezérem így szólt hozzá: "Balga lélek,
maradj csak a kürtödnél: abba fujjad,
ha elfog haragod, vagy szenvedélyed.
Keresd nyakadnál, s megtalálja ujjad
a nagy hangszert, mely abroncsozza melled
ó, zavart szellem! s melyen lóg, a szíjat!"
"Magát árulja el, csak jól figyeljed" -
szólt hozzám most - "Nimród! az ő hibája,
hogy a föld nem maradt meg egy nyelv mellett!
Hagyjuk el őt, ne beszéljünk hiába!
mert néki minden nyelv oly érthetetlen,
mint másnak az övé: csak jár a szája!
Tovább indult, és én mögötte mentem
balra fordulva: és egy nyíllövésre
másik nagyobb s vadabb gigászra leltem.
Én nem tudom, ki képes ily kötésre,
de meg volt kötve, bal karja előre,
jobb karja meg a hát felőli részre,
egy lánccal, amely nyakától lejőve
testén kigyózott és azon a részen,
amely látszott, öt gyűrű tellt belőle.
(XXXI, 70-90)
Mint béka orrát ha kidugja víg
koakxozással, mikor a parasztlány
már a kalászszedésről álmodik:
ugy addig, hol a szégyen ült az arcán,
száz fej kékült ki, s kelepelt fogával,
a többi részét jég alatt fagyasztván.
(XXXII, 31- 36)
Nem tom, ki vagy s e kárhozat helyére
miként jöttél; de Flórenc szép vidékén
szülöttnek sejtet szavaid zenéje.
Tudd meg hát: Ugolinó gróf valék én
s ez itt Ruggieri érsek: mért vagyok
ilyen szomszédja, elválik a végén.
(XXXIII, 10-15)
Feleltem: "Mondd, ki vagy, ha az a vágyad,
hogy legyen kedvem emlékezni rád: -
s ha nem segítlek, e jég vessen ágyat."
Felelt hát: "Én Alberigo barát,
gonosz gyümölcs gonosz kertésze voltam,
s kapok most a fügéért datolyát."
(XXXIII, 115- 120)
nagy tornyok koszorújával körözve:
úgy tornyosodtak a nagy Kútból ottan,
féltesttel körben kinyúlva fölötte
az iszonyú Gigászok, kiket égből
Juppiter most is fenyeget dörögve.
(XXXI, 40-45)
S Vezérem így szólt hozzá: "Balga lélek,
maradj csak a kürtödnél: abba fujjad,
ha elfog haragod, vagy szenvedélyed.
Keresd nyakadnál, s megtalálja ujjad
a nagy hangszert, mely abroncsozza melled
ó, zavart szellem! s melyen lóg, a szíjat!"
"Magát árulja el, csak jól figyeljed" -
szólt hozzám most - "Nimród! az ő hibája,
hogy a föld nem maradt meg egy nyelv mellett!
Hagyjuk el őt, ne beszéljünk hiába!
mert néki minden nyelv oly érthetetlen,
mint másnak az övé: csak jár a szája!
Tovább indult, és én mögötte mentem
balra fordulva: és egy nyíllövésre
másik nagyobb s vadabb gigászra leltem.
Én nem tudom, ki képes ily kötésre,
de meg volt kötve, bal karja előre,
jobb karja meg a hát felőli részre,
egy lánccal, amely nyakától lejőve
testén kigyózott és azon a részen,
amely látszott, öt gyűrű tellt belőle.
(XXXI, 70-90)
Mint béka orrát ha kidugja víg
koakxozással, mikor a parasztlány
már a kalászszedésről álmodik:
ugy addig, hol a szégyen ült az arcán,
száz fej kékült ki, s kelepelt fogával,
a többi részét jég alatt fagyasztván.
(XXXII, 31- 36)
Nem tom, ki vagy s e kárhozat helyére
miként jöttél; de Flórenc szép vidékén
szülöttnek sejtet szavaid zenéje.
Tudd meg hát: Ugolinó gróf valék én
s ez itt Ruggieri érsek: mért vagyok
ilyen szomszédja, elválik a végén.
(XXXIII, 10-15)
Feleltem: "Mondd, ki vagy, ha az a vágyad,
hogy legyen kedvem emlékezni rád: -
s ha nem segítlek, e jég vessen ágyat."
Felelt hát: "Én Alberigo barát,
gonosz gyümölcs gonosz kertésze voltam,
s kapok most a fügéért datolyát."
(XXXIII, 115- 120)
Pokol, XXXI. ének - XXXII. ének - XXXIII. ének
PIM- PKL'2014.3.13.
Ó, mily csodás volt, hogy előmbe tűne,
s megláttam három arcot, a fején;
egyik elől volt, vérvörös a színe.
A másik kettő válla tetején
nőtt ezzel össze, felezvén a vállat;
s egymással hátul, a taraj helyén.
S a jobb arc fehér, s sárga között állott,
s a bal, mint amily népek kóborolják
a földet, hol a Nilus völgynek árad.
(XXXIV, 37-45)
"Fenn akit legjobban gyötör a Sátán" -
Szólt költőm - "Júdás az Iskarióti.
Feje benn van, lába kilóg a száján.
A másik kettő, kiknek feje lóg ki:
az Brutus - a fekete szájból ez csügg,
ládd, hogy nyújtózik, nem tud szót se szólni.
Meg Cassius - nézd azt a vastag testüt.
De már az éj közelget; már mi mostan
mindent láttunk, utunkat újra kezdjük."
(XXXIV, 61-69)
E titkos úton át a mester és én
visszaindultunk világos világba;
s a pihenésre gondolni se késvén,
kusztunk föl, ő elől és én nyomába,
míg a sok szépből, melyet az ég hordoz
láttam egynémit, egy kis karikába:
és így jutottunk ki a csillagokhoz.
(XXXIV, 133-139)
s megláttam három arcot, a fején;
egyik elől volt, vérvörös a színe.
A másik kettő válla tetején
nőtt ezzel össze, felezvén a vállat;
s egymással hátul, a taraj helyén.
S a jobb arc fehér, s sárga között állott,
s a bal, mint amily népek kóborolják
a földet, hol a Nilus völgynek árad.
(XXXIV, 37-45)
"Fenn akit legjobban gyötör a Sátán" -
Szólt költőm - "Júdás az Iskarióti.
Feje benn van, lába kilóg a száján.
A másik kettő, kiknek feje lóg ki:
az Brutus - a fekete szájból ez csügg,
ládd, hogy nyújtózik, nem tud szót se szólni.
Meg Cassius - nézd azt a vastag testüt.
De már az éj közelget; már mi mostan
mindent láttunk, utunkat újra kezdjük."
(XXXIV, 61-69)
E titkos úton át a mester és én
visszaindultunk világos világba;
s a pihenésre gondolni se késvén,
kusztunk föl, ő elől és én nyomába,
míg a sok szépből, melyet az ég hordoz
láttam egynémit, egy kis karikába:
és így jutottunk ki a csillagokhoz.
(XXXIV, 133-139)
Pokol, XX. ének
PIM- PKL'2014.3.14
Látogatás a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Károlyi utca 16, 1053
Budapest, Ungheria
Budapest, Ungheria
Petofi Museum of Literature
Nyitva kedden
vasárnapig: 10:00 - 18:00
vasárnapig: 10:00 - 18:00
Website made by Zanna Giuliana
